Tech hvg.hu 2022. április. 20. 20:33

Ezeknek a gyártóknak a telefonjait veszik most a legtöbben

Jelentős mértékben zsugorodott az okostelefon-piac 2021 első negyedévéhez képest, de így is van két olyan cég, amelyik növelni tudta az eladásait.

A Canalys piackutató cég legfrissebb adatai szerint globálisan mintegy 11 százalékkal csökkent az okostelefonok eladása 2022 első negyedévében. Mindez a szakemberek szerint a kedvezőtlen gazdasági feltételek, valamint a gyenge szezonális keresletet miatt alakult így. A gyengélkedés azonban nem minden szereplőre volt jellemző.

A legnagyobb piaci részesedése jelenleg a Samsungnak van. A dél-koreai cég volt az egyik, ami képes volt növelni az eladásait 2021 azonos negyedévéhez képest. Míg a tavalyi év első három hónapjában a piac 22 százaléka, 2022 januárja és márciusa között már a 24 százaléka volt a vállalaté.

A lista második helyén az Apple-t találni. A cupertinói cég a 2021. első negyedévi 15 helyett ezúttal már 18 százalékot hasított ki a tortából, vagyis a negyedévek tekintetében három százalékkal tudott bővülni.

Canalys

A Calanys összesítése szerint a piac további nagy szereplői, a Xiaomi, az Oppo és a Vivo már nem örülhetnek az elmúlt három hónap eredményének. A Xiaomi és az Oppo 1-1, a Vivo pedig 2 százalékkal zsugorodott 2021 azonos időszakához képest.

A piac összes többi szereplőjére is a zsugorodás volt a jellemző: 28-ról 27 százalékra csökkent az összesített piaci részesedés.

A fenti eredmények egyébként nagyon más képet mutatnak a piac helyzetéről, mint 2021 utolsó negyedévének összesítése. Azt az időszakot az Apple uralta, megelőzve a Samsungot és a Xiaomit.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.