Tech hvg.hu 2022. február. 19. 18:03

Ezrével adja be az új ötleteket az IBM, a Samsung és az Apple – kérdés, hogy melyikből mi lesz

A nagy technológiai cégek egymás után nyújtják be a szabadalmaikat az Egyesült Államokban és persze globálisan is. A tavalyi ezzel kapcsolatos toplistákon rengeteg az ismerős név.

Bár egy szabadalom benyújtása még messze nem jelent garanciát arra, hogy a felvázolt elképzelés fizikai valójában, tömegtermékben is megjelenik, jó pár olyan eszközt használunk ma is, amelynek egyes alkotói a szabadalmi hivatalokban kezdték a pályafutásukat. Ezért nem is meglepő, hogy az Egyesült Államok szabadalmi hivatalában is gyakran megfordulnak olyan nagy nevek, mint például az Apple, a Samsung, a Microsoft vagy a Google.

Hogy mekkora az innovációs kedvük, azaz mennyi szabadalmat társíthatunk ezekhez a vállalatokhoz, azt jól mutatja az IFI Claims Patent Services 2021-es statisztikája. A lista élén az IBM áll (8682 megadott szabadalom), majd a Samsung Electronics következik (6366), illetve a Canon (3021). Ezután a tajvani chipgyártó TSMC szerepel (2798 megadott szabadalom), aztán a Huawei (2770) és az Intel (2615).

Panda Security

Végre eljutottunk az Apple-höz: az almás cégnek 2541 szabadalmát fogadták el tavaly. Bár 2020-ban ennél 250-nel több elfogadott szabadalmat könyvelhettek el (ez 9 százalékos csökkenést jelent 2021-ben), ennek ellenére egy hellyel feljebb lépett a rangsorban. A közvetlen vetélytársak közül sikerült maga mögé utasítania az LG-t, a Microsoftot, a Qualcommot, a Google-t vagy a Samsung Display-t, hogy csak pár nevet említsünk.

Az IFI Claims Patent Services Global 250-es rangsora megmutatja a világ legnagyobb szabadalomtulajdonosait a vállalatok által jelenleg birtokolt összes szabadalom megtekintésével. Ezen a rangsorban az Apple a 37. helyet foglalja el 20 491 aktív szabadalommal. A Samsung jelenleg világelső az aktív szabadalmak területén, összesen 90 416-tal. A Microsoft, az LG, a Sony, az Intel és a Qualcomm is felülmúlta az Apple-t a globálisan aktív szabadalmak tekintetében.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.