Tech hvg.hu 2022. január. 06. 18:03

700 ezer forint körül alakulhat a Honor összecsukható okostelefonja, a Magic V ára

Néhány nappal a hivatalos bemutató előtt kiszivárgott egy felvétel, amin a hétfőn érkező Honor Magic V ára látható.

A 2021-es év végére még készült egy utolsó meglepetéssel a Honor. A kínai cég december utolsó napjaiban egy összecsukható okostelefont villantott, amit Honor Magic V néven mutat majd be, és ami a vállalat első ilyen készüléke lesz.

Ha hihetünk a kiszivárgott információknak, a Honor január 10-én hétfőn mutatja majd be a készüléket Kínában. A bemutatóra már javában készül a vállalat, emiatt pedig egy újabb részlet derült ki a telefonnal kapcsolatban: az ára. A GSMArena a kínai közösségi oldalra, a Weibóra felkerült fotó alapján azt írja, a telefonból kétféle változat lesz elérhető:

  • egy 12 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel, valamint
  • egy 12 GB RAM-mal és 512 GB tárhellyel

szerelt verzió. Előbbinél 13 999, utóbbinál pedig 14 999 jüant tüntettek fel. Ez nyers átszámítással 698 és 748 ezer forintot jelent. Azt egyelőre nem tudni, hogy a készülék Kínán kívül mikor jelenik meg, ahogy azt sem, hogy mennyibe fog kerülni.

Honor

A Magic V-ben a Qualcomm legújabb csúcsprocesszora, a Snapdragon 8 Gen 1 dolgozik majd.

Ha a fenti ár valós, akkor az azt is jelenti, hogy nagyjából ugyanannyi lehet majd az ára, mint a Samsung Galaxy Z Fold3-nak (ezt Magyarországon 700–730 ezer forintért lehet megvásárolni), a Huawei Mate X2-nél (823–869 ezer forint) viszont jóval olcsóbb lehet.

A mobilon az Android 12 fut majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.