Tech MTI 2021. december. 15. 13:10

Megérintette a Napot a NASA űrszondája, aztán lemerült a koronájába

Hogy mindez megtörtént, csak most derült ki: az adatok néhány hónap alatt érkeztek be, és további hónapok teltek el az esemény megerősítéséig.

Megérintette a Napot a NASA űrszondája, és belemerült a csillag koronájába – jelentették be kedden az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) konferenciáján. A Parker Solar Probe áprilisban nyolcadik alkalommal közelítette meg a Napot, és ezt követően repült át a koronáján – olvasható a Physical Review Letters szakfolyóiratban.

A 2018-ban indított szonda első ízben 13 millió kilométerre volt a Nap középpontjától, amikor keresztezte az atmoszférája és az onnan kifelé tartó napszél közötti bizonytalan határvonalat. Az űrszonda már legalább háromszor lépett ki- és be a napkoronába. A tudósok szerint minden alkalommal zökkenőmentes volt az áthaladása.

NASA

„Az első és legdrámaibb alkalommal körülbelül öt óráig voltunk lent. Az öt óra nem hangzik nagy dolognak, de a Parker olyan gyorsan mozgott, hogy hatalmas távolságot tett meg ez idő alatt, ugyanis másodpercenként több mint 100 kilométeres sebességgel száguldott” – mondta Justin Kasper, a Michigani Egyetem munkatársa.

A szondától kapott adatok segíthetnek a napszél eredetének megértésében, valamit abban, hogyan hevül fel és lökődik ki az űrbe. Mivel a Napnak nincs szilárd felszíne, az események a koronában zajlanak. A mágnesesen intenzív régió közeli vizsgálata segíthet jobban megérteni a napkorona működését, ami azért is fontos, mert a napkitörések hatással vannak a földi életre is.

Az előzetes adatok arra utalnak, hogy a Parker augusztusi, kilencedik közelítése során is belemerült a koronába, de ennek megerősítéséhez további elemzésekre van szükség. Novemberben a szonda tizedik alkalommal közelítette meg az égitestet. A Parker egyre közelebb kerül a Naphoz, és egyre mélyebbre merül a koronába, egészen a 2025-ös utolsó köréig.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?