Tech Balogh Csaba 2021. október. 29. 11:03

Kínában már látszik, melyik régi-új mobilgyártó robbanhat be hamarosan Európában

Balogh Csaba
Szerzőnk Balogh Csaba

A kínai mobilpiacon zajló folyamatok régóta jól jelzik, mi várható globálisan. Most a Huaweiből kivált, így az amerikai szankciók által nem érintett Honor lépett előre egy hatalmasat. A vállalat éppen a minap mutatta be Magyarországra is érkező új telefonját.

96 százalékkal több mobilt értékesített Kínában a Honor az idei harmadik negyedévben, mint az eggyel korábbiban – közölte a Counterpoint Research piackutató. Hiába nagy a szám, ez önmagában nem nagy hír, hiszen a Honornak az év első felében egyetlen új modellje sem volt.

Ám a friss kutatásból az is kiderül: az előrelépéssel az eladások 15 százalékát megszerző Honor a kínai okostelefon-piac harmadik helyre zárkózott fel 23 százalékos Vivo és a 20 százalékos Oppo után. A negyedik helyen a 14 százalékos Xiaomi, az ötödiken a 13 százalékos Apple áll.

A Huawei az új eladások 8 százalékát adja, a hetedik helyen pedig a 4 százakékos Realme található.

Counterpoint Monthly Smartphone Market Pulse

A kínai és globális mobilpiacot is vezető Huawei a 2019 tavaszán elrendelt amerikai szankciók hatására került ki a telefongyártók toplistájának élmezőnyéből. A kínai óriásvállalat tavaly novemberben jelentette be a Honor eladását, hogy így biztosítsa a márka túlélését.

A Honor augusztusban mutatta be csúcsmodelljeit, a Magic3 szériát. Ezek Európában még mindig nem kaphatók, de a héten debütált Honor 50 és Honor 50 Lite telefonok már november közepén megjelennek a hazai boltokban is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés