Az 5G fejlesztésében elért eredmények mellett a technológiai előnyök mindennapossá válásához szükséges továbblépésre hívta fel a figyelmet Ken Hu, a vállalat soros elnöke Dubajban. A Global Mobile Broadband Forum 2021 konferencia nyitóelőadásán elhangzott: a zöld út a járható út.
Világszerte 176 kereskedelmi mobilhálózat, 1,5 millió bázisállomás, 500 millió felhasználó, 10 ezernél is több üzleti megoldás és projekt – ez az 5G technológia aktuális mérlege. Ken Hu szerint öt év alatt óriási előrelépésnek lehettünk tanúi, az 5G terjedése sokkal gyorsabb, mint arra az iparág számított.
Ezzel együtt van hova fejlődni, ismerte el a Huawei elnöke. Az 5G technológia lehetőségeit valóban kihasználó megoldások száma csekély, a kiterjesztett/virtuális valóságra (AR/VR) alapuló szolgáltatások, valamint a futurisztikus, hologramalapú megoldások igen lassan terjednek, ahogy a hálózatra kapcsolódó járművek is. A 10 ezernél is több üzleti 5G-projekt fele pedig Kínában koncentrálódik. „Egyre több a jó példa, de az iparágnak szüksége van fenntartható üzleti példákra is” – mondta Dubajban Ken Hu.
Epekedni fog az 5G-s internet után, ha megmutatjuk, hogy mire jó
Miközben Magyarországon és a világ többi részén is a 4G-s mobilnet bevezetésén fáradoznak a szolgáltatók, az iparági kutatás-fejlesztési központokban már javában fejlesztik az 5G-t. És nem, egyáltalán nem az lesz a legfontosabb előnye, hogy gyorsabban jönnek le a filmek az nCore boltból.
Mindennapok felturbózva
A lakossági felhasználók életébe – a gyorsabb mobilhálózati letöltéseken túl – a fizikai valóság bővítése (Extended Reality, XR) által hozhat változást az 5G. Hogy a felhasználók részesei lehessenek ennek, három téren is változásra van szükség.
Ken Hu szerint elengedhetetlen a hálózatfejlesztés: a most reklámozott 1 gigabites helyett 4 gigabitesnél is gyorsabb hálózatok kellenek, melyeken legfeljebb 10 milliszekundumos késleltetéssel mozognak az adatcsomagok. A felhasználói oldalon kisebb, könnyebb és megfizethetőbb headsetekkel kell előállnia a gyártóknak, hogy minél nagyobb tömegek minél kényelmesebben férhessenek hozzá a fizikai valóságot „érdekesebbé tévő” AR-megoldásokhoz, illetve a virtuális valósághoz.
És akkor most elmeséljük, milyen lesz 15 év múlva a Facebook
Mark Zuckerberg legújabb dobása egy olyan jövő felé mutat, amit nemrég még utópiaként olvashattunk a Ready Player One című könyvben. Virtuális kézfogás, otthonunkban ülve részt venni egy tanórán, új világ, új élet? Amit még most elképzelni sem tudunk, hamarosan megvalósulhat.
És hogy a jobb hálózatokra csatlakozó olcsóbb és kényelmesebb eszközökön legyen is mihez hozzáférni, jobb tartalmak is kellenek. Ken Hu szerint fontos, hogy a tartalomkészítők – akik jelenleg költségesen és nehézkesen tudnak bármit is előállítani – olyan eszközöket kapjanak a kezükbe, melyek leegyszerűsítik a dolgokat. Magyarán szólva közel olyan egyszerűen lehessen XR-tartalmakat alkotni, mint amilyen könnyű ma egy minőségi videós-szöveges tartalmat létrehozni.
A Huawei elnöke arról is beszélt a dubaji konferencián, hogy az üzleti szereplők lehetőségeit is bővíteni kell. Ez a terület klasszikusan összetettebb megoldásokat kíván, mint a lakossági, de közös alap egy megbízhatóan működő hálózat – hangsúlyozta.
Ken Hu azt mondta, az csak az igazság egyik fele, hogy a Világgazdasági Fórum számítása szerint a digitalizáció segítségével 2030-ig jelentősen – mintegy 15 százalékkal – csökkenthető a globális szén-dioxid-kibocsátás. Nagyon fontos megnézni a másik oldalt is:
az 5G által erősített megoldások a korábbiaknál jóval nagyobb adattömeggel járnak együtt, ezek folyamatos gyűjtése, tárolása és feldolgozása pedig azt hozza, hogy magának a technológiai szektornak nő a károsanyag-kibocsátása.
Hogy a fejlődés fenntartható legyen, a Huawei szerint szükség van a probléma felismerése után az iparág zöldítésére. Segíthet a termékinnováció, például újfajta anyagok használata által. De a hardveres mellett jól jön a szoftveres változtatás is: olyan intelligens algoritmusokra van szükség, melyekkel optimalizálható az eszközök és különösen az adatközpontok energiamenedzsmentje – úgy csökkenthető a fogyasztásuk, hogy közben a teljesítményük növekszik.
Zöldre kell festeni az 5G-t, különben a mobiltornyok felzabálhatják az előnyeit
Ahogy terjed a világon az 5G, úgy nő a mobilhálózatokon átfolyó adatmennyiség. Könnyen belátható, hogy a rendszer egyre nagyobb energiát igényel. A hagyományosan használt technológiával ez egy idő után kezelhetetlenné és fenntarthatatlanná válik, ezért szükség van a rendszer zöldítésére - hívta fel az iparág figyelmét a Dubajban zajló MBBF 2021 technológiai konferencián Ryan Ding, a Huawei szolgáltatói üzletágának elnöke.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.