Tech hvg.hu 2021. július. 19. 15:03

Meghalt a kínai állatorvos, aki egy majomtól kapott el egy ritka fertőző betegséget

Az 53 éves pekingi állatorvos még májusban halt meg, ő az első Kínában, aki megfertőződött a majomherpeszvírussal. Ebből azért nem lesz új koronavírus-járvány.

Meghalt az a férfi Kínában, akinél először diagnosztizálták a majom B vírus-fertőzést – számolt be róla a The Washington Post. A majom B vírus (más néven: herpes B vírus, McHV-1, BV, majomherpeszvírus) a makákókból származik. Az áldozat egy 53 éves pekingi állatorvos, aki a hivatalos adatok szerint az első áldozata a ritka fertőző betegségnek Kínában.

A kínai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ beszámolója szerint a férfi akkor kapta el a fertőzést, amikor márciusban felboncolta két, egy korábbi kísérletben résztvevő majom tetemét. Egy hónappal később hányinger, hányás és láz jelentkezett nála, május 27-én pedig elhunyt. A vér- és nyálmintái alapján derült ki, hogy BV-fertőzése volt. A két közeli munkatársa, egy orvos egy nővér mintái negatívak lettek.

A lap szerint rendkívül ritka, hogy egy makákóról emberre terjedjen át a BV, ám a fertőzés halálos kimenetelű. Az embereknél a központi idegrendszert támadja meg, gyulladást okozhat az agyban, ami végül eszméletvesztéshez vezethet. Ha nem kezelik, a túlélési esély mindössze 20 százalék.

Az első ilyen megbetegedést 1932-ben jelentették, azóta pedig kevesebb mint 100 ilyen esetet regisztráltak a világon. Bár a szakemberek szerint lehetnek olyan esetek, amelyekről a tudománynak nincs tudomása, még így is a rendkívül ritka megbetegedések közé sorolják.

Nikolaus Osterrieder, a hongkongi állatorvosi egyetem tudósa szerint fontos, hogy a BV nem tud emberről emberre terjedni, vagyis nem olyan, mint a koronavírus.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.