Tech hvg.hu 2021. július. 12. 19:03

Egy japán férfi négyszer oltatta be magát, mondván, így még védettebb lesz

A japán férfi kicselezte a szakembereket, és úgy tett, mint aki még egyáltalán nincs beoltva. Azt nem tudni, milyen vakcinákhoz jutott hozzá.

Egy idős japán férfi négyszer is beoltotta magát a koronavírus elleni vakcinákkal, mert úgy vélte, ezzel még nagyobb védettségre tesz szert – jelentette a Tokyo Reporter nevű lap. Ezt úgy sikerült elérnie, hogy eltitkolta, hogy már két adagot is megkapott.

A 80 év körüli férfi az első két oltást áprilisban és májusban kapta, az újabb kettőt júniusban, illetve július elején. A férfi korábban egyészségügyi dolgozóként maga is részt vett a kórokozó elleni küzdelemben.

A legtöbb koronavírus elleni oltásból két adagot szükséges felvenni a magasabb fokú védettséghez. Ennél többet csak akkor ajánlanak, ha a vakcina nem elég hatékony, amire már több országban is volt példa. Egy negyedik adag viszont egyáltalán nem jellemző.

A férfi helyben, Teshikaga városban oltakozott, és az eddigi hírek alapján semmilyen egészségügyi probléma nem alakult ki nála. A turpisságra egyébként az elhasznált vakcinák után derült fény, illetve konkrétan akkor, amikor az erről szóló számlákat megküldték a városnak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.