A NASA lefuttatta az első tesztet a Deep Space Atomic Clock (DSAC) nevű atomóráján, amit a jövőben az űrhajók fedélzetére is beszerelnének.
A NASA még 2019 júniusában indította útnak a DSAC atomórát, hogy a világűrben tudja tesztelni. A tudósok most a Nature tudományos lapban jelentettek meg egy publikációt arról, hogy sikerrel zárult a DSAC első tesztje. Ezek alapján a NASA atomórája tízszer megbízhatóbbnak bizonyult, mint a műholdaké. Mindez azt jelenti: a szerkezet nagy segítség lehet majd a jövőben az űrhajósok számára, hogy navigálni tudjanak a világűrben.
Jelenleg az űrszondákat csak bonyolult módon tudják navigálni az űrben. A szerkezetek figyelik a földi antennákból érkező jelet, majd visszasugározzák azt nekik. A Földön lévő, hűtőszekrény méretű atomórák a jel oda-vissza érkezése alapjá számítják ki – sokszor több óra alatt –, hogy az űrszerkezet éppen hol tartózkodik.
A DSAC ezekhez képest nemcsak kisebb – nagyjából akkora, mint egy kenyérpirító –, de egyszerűen ki tudja számolni, hogy a Földről mennyi idő alatt ér el hozzá a jel, majd ebből ki tudja kalkulálni a saját pozícióját. Ennek köszönhetően nemcsak az önvezető űrhajókat lehet majd könnyebben navigálni az út során, a GPS-hez hasonló rendszert más bolygókon is használni lehet majd a tájékozódásra.
Eric Burt, a NASA fizikusa szerint az atomóra rendkívüli pontosságát az adja, hogy a hagyományos atomórákkal ellentétben ionokat használ a mérésekhez. Az óra ennek köszönhetően csupán 26 pikoszekundumot, vagyis 0,000 000 000 026 másodpercet csúszott el egy nap alatt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.