Tech MTI 2021. június. 24. 20:17

Évente emlékeztető oltást kaphatnak a koronavírus által leginkább veszélyeztetett emberek

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint mindenkinek szüksége lehet újabb és újabb oltásokra a mutánsok és korlátozott idejű védettség miatt.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A koronavírussal szemben legsérülékenyebb embereknek évente emlékeztető oltásra lesz szükségük, hogy védve legyenek a különböző variánsokkal szemben - jelezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) belső dokumentumban, amelybe a Reuters hírügynökség betekintést nyert.

A Moderna és a Pfizer vakcinagyártók, illetve ez utóbbi német partnere, a BioNTech is azon a véleményen vannak, hogy a világnak rövidesen szüksége lesz emlékeztető oltásokra, hogy fenn tudják tartani a védettség magas szintjét, de ennek bizonyítékai továbbra sem világosak.

A Reuters által ismertetett dokumentum szerint a WHO úgy ítéli meg, hogy a magas kockázatnak kitett személyek évenkénti, illetve általában a lakosság kétévenkénti emlékeztető oltása az alapvető forgatókönyv. A WHO szerint továbbra is megjelennek újabb variánsok, és a védőoltásokat rendszeresen ezekhez a veszélyekhez kell igazítani.

Az ENSZ egészségügyi szervezete nem volt hajlandó nyilatkozni a belső dokumentum tartalmáról, a GAVI pedig egyelőre nem válaszolt a Reuters megkeresésére.

A június 8-án keltezett és nem végleges dokumentum szerint jövőre 12 milliárd adag Covid-19 elleni vakcinát gyártanak, ez valamivel magasabb, mint az IFPMA nemzetközi gyógyszeripari szövetség által idénre előre jelzett 11 milliárd adag védőoltás, ami arról tanúskodik, hogy az amerikai gyógyszerügyi hivatal nem számol a vakcinagyártás jelentős növekedésével 2022-ben.

A dokumentum szerint a jövő évi gyártás akadályai gyártási problémák, engedélyeztetési gondok és egyes technológiai platformoktól való eltérések lesznek. A dokumentum arra nem mutat rá, hogy milyen gyártási technológiáktól kell megválni, de a világon a legnagyobb vakcinakészletet biztosító Európai Unió az RNS-hírvivő alapú vakcinákra esküszik (Pfizer/BioNTech és Moderna, és lemondott az AstraZeneca/Oxford és a Johnson and Johnson vektorvakcinájának beszerzéséről.

Eddig világszerte mintegy 2,5 millió adag vakcinát adtak be, többnyire a gazdag országokban, ahol a lakosság több mint a fele kapott már legalább egy adag vakcinát, míg a legtöbb szegény országban a lakosság kevesebb mint 1 százalékát oltották be a GAVI becslése szerint.

A WHO legrosszabb forgatókönyve szerint jövőre 6 milliárd adag védőoltást gyártanak, a gyártást az új oltásokkal kapcsolatos szigorú előírások és a gyártási gondok lassítják majd. Ezt tovább bonyolítja majd, hogy az egész világnak - és nem csak a legsérülékenyebbeknek - emlékeztető oltásokra lesz szüksége a variánsok és a korlátozott időtartamú védettség elleni harchoz.

A legderűlátóbb előrejelzés szerint minden kidolgozás alatt lévő vakcinát engedélyeznek majd, és a 16 milliárd adagos gyártási kapacitás kielégítheti a szükségleteket, a vakcinákat méltányosan osztják majd el. Ha a vakcinák hatásosnak bizonyulnak a különböző variánsokkal és hosszú távú védelmet biztosítanak, nem lesz szükség emlékeztető oltásra.

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.