Itthon hvg.hu 2025. március. 21. 08:48

Saját szavaival vágtak vissza Orbánnak a Pride betiltása ügyében

A miniszterelnököt a Pride aggasztja, Budapest főpolgármesterét pedig a „fékevesztett hatalom” gyűlölködése.

Mint apát, mint a jövőjéért is felelősen gondolkodó embert mindig is aggasztott, amikor egy fékevesztett hatalom fenyeget, alapvető szabadságjogokat von meg honfitársainktól, gyűlöletet és megosztást szít, és elvitatja bárkinek a jogát a szeretethez”  

reagált a Facebookon a Pride-felvonulás megtartása mellett az ennek betiltását célzó gyülekezésitörvény-módosítás ellenére korábban is kiálló – de a fellépés formájában például Baranyi Krisztinával heves vitába bonyolódó – Karácsony Gergely a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában elhangzottakra. 

Orbán Viktor a szokásos pénteki rádiónyilatkozatában ugyanis érintette a Pride ürügyén hozott törvénymódosítást, amellyel a gyermekek védelmére hivatkozva azonban nemcsak a felvonulást, hanem más nyilvános eseményeket, rendezvényt, tüntetést is el lehet lehetetleníteni. Orbán ugyan a Pride betiltásáról egy ponton megint úgy fogalmazott, hogy „még nem tartunk ott”, pedig ez nem igaz, mert ezen már túl van a törvényhozás, csak éppen az ezt lehetővé tevő Alaptörvény-módosítás csúszik. Orbán a rádióban azt is mondta: 

„Engem mint családapát, magyar állampolgárt, a hazánk jövőjéért is aggódó embert, a következő, most felnövő nemzedékek lelki, szellemi állapotáért felelősséget érző embert mindig is aggasztott, hogy ilyesmik történhettek, nevezzük Pride-nak, ráadásul én voltam a miniszterelnök, kétharmadunk volt a parlamentben, és mégis megtörténhetett (…) emögött a szexuális átnevelési, társadalmi kísérlet mögött hatalmas nemzetközi erők léteznek, hívhatjuk nemzetközi genderhálózatnak is.”

A „heves ellenzéki reakciókra” egyébként Orbán úgy reagált: „Brüsszelnek semmi köze a családi élet szabályozásához, ez nemzeti hatáskör, itt semmi keresnivalója Brüsszelnek.” Hozzátette: „néhány képviselő az erőszakig elmenve fellépett” a törvénymódosítás ellen. Szó esett még az interjúban az árrésstopról és az ukrajnai helyzetről is: 

Orbán Viktor: “Én is jobb szeretek olyan országban élni, ahol nem kell ilyen vészbeavatkozás”

Orbán Viktor az árrésstopról – “egy kormánnyal szemben nem lehet csatát nyerni”, a gyülekezési törvény szigorításáról – “mindig is aggasztott, hogy ilyesmik történhetnek, mint a Pride” – valamint az ukrajnai helyzetről – “ez a háború elveszett” – is beszélt a Kossuth Rádióban.

Hirdetés
hvg360 Sztojcsev Iván 2025. április. 29. 12:00

Trump visszatért és elszabadult – igazi káoszt hozott az első száz nap

Új oldaláról ismertük meg Donald Trumpot a második elnöksége idején: az első ciklusával ellentétben ezúttal senkit nem engedett maga mellé, aki visszafogná, úgyhogy nekiállt gátlások nélkül megvalósítani minden ígéretét. A mézeshetek gyorsan véget értek, amiben jó eséllyel szerepe van annak is, hogy Trump az amerikaiak számára legfontosabb ígéretét nem tartotta be: nem lett olcsóbb a tojás.