Tech hvg.hu 2021. június. 22. 13:03

Sikeres repülésen van túl a légi taxi, amely a 2024-es párizsi olimpián szállíthat majd utasokat

A német Volocopter egy franciaországi repülőtéren hajtott végre sikeres repülést, így lassan tényleg zöld utat kap, hogy a párizsi olimpián már utasokat is szállíthasson.

Évek óta hallhatunk már arról, hogy a repülő taxik forradalmasíthatják a jövőben a városok közlekedését. Ennek egyik első képviselője lehet a német Volocopter, amely 2013 óta fejlesztgeti a saját járművét. 2020 végén már arról beszéltek, hogy Párizsban néhány hónapon belül felszállhat majd az első járat. A Reuters most azt közölte: megtörtént a mérföldkőnek nevezhető teszt.

A beszámoló szerint hétfőn a Le Bourget repülőtéren szállt fel a Volocopter járműve, amely a tervek szerint a 2024-es párizsi olimpián már szállítani is fogja az utasokat. A járműben a pilóta mellett egy személy fér el kényelmesen a csomagjaival együtt.

A gép a mostani próbaút során három percet tartózkodott a levegőben. Eközben nagyjából 30 méter magasra emelkedett és körülbelül 500 métert tett meg, majd zökkenőmentesen, függőlegesen landolt a reptéren. A fedélzetén most még nem volt utas.

Az első éles repülések során még pilótaengedéllyel kell rendelkeznie annak, aki vezetni szeretné a szerkezetet, később azonban a cég egy olyan, automatikusan működő járművet készítene el, ami képes önmagát is elvezetni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.