Tech hvg.hu 2021. június. 11. 15:03

Odáig vezetett a bitcoin iránti rajongás, hogy egy rakás ember koronavírusos lett

Egy Miamiban rendezett bitcoin-találkozó után többek is pozitív koronavírustesztet adtak. Az eseményen állítólag nem kellett maszkot viselni, és azt sem ellenőrizték, oltva-e van az érkező.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Többen is koronavírusosak lettek egy sok ezer résztvevőt vonzó bitcoin-találkozó után, amelyet a múlt hétvégén rendeztek Miamiban – írta a Gizmodo. Az eseményre 12 ezer főt vártak, de az nem világos, hogy a megjelentek közül végül hányan betegedtek meg.

Az első fertőzöttekre a Twitterre írt bejegyzésekből derült fény: sokan panaszkodtak ugyanis, hogy a tesztjük pozitív lett, ami azért sem lepi meg őket, mert a találkozón nem volt kötelező a maszkviselés, illetve állítólag azt sem ellenőrizték, hogy az érkezők megkapták-e a vírus elleni oltást.

Az eseménynek ugyan volt olyan része, amit a szabad ég alatt lehetett követni, de a programokat többnyire zárt térben tartották, ami így ideális körülményeket teremtett a kór terjedésének. A találkozónak helyt adó állam, Florida ráadásul soha nem tartozott azok közé a területek közé, ahol annyira komolyan vették volna a járvány miatti intézkedéseket. A maszkviselés például soha nem volt kötelező az állam teljes területén, bizonyos korlátozásokat pedig rövid időn után feloldottak.

A konferenciát szervező BTC Media rövid közleményében mindössze annyit reagált, hogy a koronavírus elleni vakcinák hónapok óta elérhetők az Egyesült Államokban, így aki akarta, az már megkaphatta. A Gizmodo hozzáteszi: elképzelhető, hogy a rendezvényt egyfajta szuperterjesztő eseménynek minősítik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.