A Check Point nevű kiberbiztonsági cég szakemberei szerint januárban tűntek fel az első, vakcinával kapcsolatos hirdetések a sötét weben, azóta pedig már 1200 ilyet találni.
A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb része, hogy minél több ember megkapja a védőoltást. Jelenleg viszont még többen vannak a várólistán, mint ahányan már felvehették a vakcinát, ezt a piaci rést pedig a bűnözők is igyekeznek kihasználni.
A BBC beszámolója szerint a sötét weben 500–750 dolláros (154–231 ezer forint) áron kínálják a védőoltások adagját. A bűnözők az AstraZeneca, a Szputnyik V, a Sinopharm és a Johnson & Johnson vakcináit hirdetik, ám azt nem lehet tudni, hogy az üvegcsék valóban a védőoltásokat tartalmazzák-e.
A lap szerint emellett vakcinaútlevelet is árulnak – köztük egy olyat, amit állítólag az Egyesült Királyságban állítottak ki. Ennek árfolyama most 150 dollár (kb. 46 ezer forint) körül mozog, amit bitcoinban kell kifizetni az eladónak.
A Check Point nevű kiberbiztonsági cég szakemberei január óta figyelik a hackerek fórumait és más online tereket, ekkor jelentek meg ugyanis az első, ilyen jellegű hirdetések. Azóta ezek száma már megháromszorozódott, jelenleg mintegy 1200 ilyet találni. A hirdetők között találni oroszt, spanyolt, britet, németet, franciát és amerikait is.
Ahogy a BBC írja,
- az AstraZeneca oltásának ára 500 dollár (154 ezer forint),
- a Johnson & Johnson és a Szputnyiké 600 dollár (185 ezer forint), míg
- a Sinopharm 750 dollár (231 ezer forint).
Van olyan hirdető, aki azt ígéri, egy nap alatt kiszállítja a megvásárolt vakcinát. Emellett vannak olyanok is, akik hamis negatív PCR-teszttel seftelnek, hogy az illető külföldre utazhasson. Van olyan is, aki két negatív teszt vásárlása esetén a harmadikat ingyen adja.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.