Hans Kluge szerint jellemzően azokban az országokban a legrosszabb a helyzet, amelyek 2020 első felében sikeresen tartották kordában a vírust.
Közleményben fejezte ki aggodalmait a WHO Európai Regionális Irodájának igazgatója, Hans Kluge a közép-európai, balkáni és balti koronavírussal összefüggő halálesetekkel kapcsolatban. Kluge szerint most azokban a régiókban a legrosszabb a helyzet, ahol 2020 első felében sikerrel tartották kordában a vírust, ehhez képest többen a világ legfertőzöttebb vagy legrosszabb halálozási aránnyal rendelkező országok közé kerültek ebből.
Az előző heti halálesetekkel már 900 ezren haltak meg Európában a járvány miatt, mivel a Magyarországot is magába foglaló régióban hetente több mint 20 ezren vesztik életüket.
A terjedés oka elsősorban a B.1.1.7 néven ismert brit variáns, ami most már az 53 európai országból 48-ban van jelen, és gyorsabban terjed, mint korábbi társai.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.