Tech hvg.hu 2021. március. 08. 08:33

Pár év múlva gyűrű formájú hotel nyílhat az űrben

A Voyager Állomás az óceánjárók kényelmét nyújtaná.

Hatalmas, több modulból álló űrhotel megnyitását tervezi a kaliforniai Gateway Foundation; az építményt Voyager Állomásnak (Voyager Station) nevezik, és az óceánjárók által nyújtott luxust és kényelmet kínálja majd.

A Gateway űrhotel terve nem újkeletű, ugyanis már 2019-ben megjelentek a róla szóló hírek. Akkor viszont még Von Braun Stationnek nevezték. A projektet azért kellett átkeresztelni, mert mint utóbb kiderült, a náci Németország rakétatudósát Wernher von Braunnak hívták.

Orbital Assembly Corporation

A Voyager Állomás egy összesen 24 modulból álló, gyűrű formájú űrhotel lenne. A tervek alapján a hotelt 2026-ban kezdik el megépíteni, a következő évben, vagyis 2027-ben pedig már ki is lehetne bérelni az első szobákat.

A fenntartó egyelőre nem közölte, mekkora költségei lesznek az űrhotelnek, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy csakis a legtehetősebb tudnak majd megszállni benne. Annál is inkább, mert odajutni sem lesz filléres kiadás: a Virgin Galactic, amely már most is árul jegyeket polgári űrrepülőjére, mintegy 76 millió forintnyi dollárt kér ülésenként.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.