Tech MTI 2021. január. 18. 08:03

Most lett csak igazán fontos, hogy betartsa otthon a 20-20-20-as szabályt

"Szemtornára" és rendszeres látásvizsgálatra buzdítja az embereket egy brit jótékonysági szervezet, hogy a járványügyi korlátozások miatt otthonmaradásra kényszerülő emberek látása ne romoljon a képernyő előtt töltött idő növekedése miatt.

A Fight for Sight nevű szervezet a 20-20-20-as szabály betartását javasolja az embereknek, vagyis hogy 20 percenként 20 másodpercig nézzenek egy 20 lábnyira (6 méter) lévő tárgyat, amikor akármilyen képernyőt néznek.

A BBC által idézett, kétezer felnőtt bevonásával készült felmérés szerint az alanyok fele több időt tölt a képernyő előtt a világjárvány kirobbanása óta és közülük 38 százalék érzi úgy, hogy romlott a látása. A szervezet megbízásából készült reprezentatív felmérés szerint minden ötödik válaszadó kisebb valószínűséggel megy el most szemvizsgálatra, mint a járvány előtt, attól tartva, hogy elkapja vagy megfertőz valakit a vírussal.

A megkérdezettek olvasási nehézségekről, fejfájásról, migrénről és gyenge éjszakai látásról számoltak be.

[A vakság gyógyításán dolgozó Roska Botondék elkészítették a mesterséges retinát]

A Fight for Sight szerint rendkívül fontos, hogy az emberek rendszeresen járjanak látásvizsgálatra. "A látásvesztéses esetek több mint fele elkerülhető a korai felismeréssel és a megelőzési módszerekkel" – húzta alá Sherine Krause, a szervezet vezetője, hozzátéve, hogy a rendszeres látásvizsgálat segítheti a gyakran tünet nélküli betegségek felismerését is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos hírekkel is szolgáló Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.