Tech hvg.hu 2021. január. 14. 20:03

Magyar kutatók vizsgálták, mitől válhat súlyossá a Magyarországon is terjedő nyugat-nílusi vírus okozta fertőzés

A nyugat-nílusi vírussal kapcsolatban végeztek kutatást magyar szakemberek, amivel arra keresték a választ, a súlyos neurológiai tünetek milyen kockázatot jelentenek a vírus okozta megbetegedésben szenvedőknek.

Az Infectious Diseases című tudományos szaklapban megjelent publikáció bevezetőjében arról írnak, hogy a nyugat-nílusi vírus okozta fertőzések egyre elterjedtebbek néhány európai országban, köztük Magyarországon is. Bár a legtöbb ember esetében a fertőzésnél nem jelentkeznek tünetek, az esetek 1 százalékában neuroinvazív megbetegedést (West Nile neuronivasive disease, WNND), valamint halált okoz. A magyar kutatók ezért azt próbálták meg kideríteni, melyek lehetnek azok a kockázati tényezők, amelyek ilyen állapothoz vezetnek.

A szakemberek négy hazai kórházban összesen 66 nyugat-nílusi vírussal fertőzött beteg állapotát követték nyomon. A neurológiai állapotukat a kórházi felvételkor, valamint a kórházi elbocsátás után 60-90, illetve 150-180 nappal később rögzítették és értékelték ki.

AFP / WALTRAUD GRUBITZSCH

A tanulmány szerint a vizsgált 66 páciensnek mind volt valamilyen neurológiai megbetegedése, 56-uknál pedig a WNND is kialakult. A kutatók megállapították: a neurológiai tünetek kezdete és a kórházi felvétel között átlagosan hat nap telt el. Szövődmények az esetek 18,2 százalékában alakultak ki, öt beteg pedig elhunyt. Az is kiderült, hogy a napról napra erősödő neurológiai tünetek növelték a súlyos neurológiai állapot kialakulásának kockázatát.

A szakemberek megállapították, hogy négy tényező: az életkor, a különböző társbetegségek – mint például a magas vérnyomás –, a betegséggel járó szövődmények, valamint az olyan tünetek, mint a rossz közérzet, vagy a bizonytalan járás független kockázati tényező lehet a súlyos neurológiai tünetek kialakulása szempontjából.

A kutatók szerint ha a neurológiai tünetekkel rendelkező fertőzöttek kórházi kezelése idejében megkezdődik, valamint kockázatelemzést végeznek a betegeken, az javíthatja a vírussal fertőződött betegek neurológiai eredményeit.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.