Egy nemzetközi kutatás azt vizsgálta, vajon miként és mivel kelti fel a figyelmet egy okostelefonos alkalmazás. Meglepő eredményre jutottak.
Egy nemzetközi kutatás keretében azt vizsgálták az Aalto Egyetem szakemberei, hogy miként követi a felhasználók szeme a mobilalkalmazás egyes elemeit. Ki akarták deríteni, milyen elemek keltik fel leginkább a vizuális figyelmet a képernyőn. Kiderült, hogy a vártakkal ellentétben a nagyobb és fényesebb elemek nem jelentenek vonzerőt.
Azzal már korábban is többen foglalkoztak, hogy mire figyelünk fel először, ha egy képernyőre nézünk, azonban ezek a vizsgálatok az asztali gépeket és a weboldalakat érintették, nem foglalkoztak az okostelefonokkal. Azonban ez utóbbi eszközöket egészen másféleképpen nézzük, az alkalmazások másképp jelennek meg a telefonon, mint az asztali számítógépen vagy a böngészőben. Egy kisebb képernyőn vannak, amelyen kevesebb elem található, és vízszintes nézet helyett általában függőleges elrendezést használnak. „Eddig nem volt világos, hogy ezek a tényezők hogyan befolyásolják azt, hogy az alkalmazások valóban vonzzák-e a szemünket" – idézi a ZME Science Antti Oulasvirta társszerzőt.
Vizsgálataik során Oulasvirta és munkatársai mobilinterfészek és szemkövető technológiák nagy csoportját bevetve kutatták, hol nézik meg a felhasználók a mobilalkalmazások képernyőképeit, mind az androidos eszközökön, mind az iPhone-okon. Azt feltételezték, hogy a tekintetünk először a nagyobb és fényesebb elemekre megy, és hosszabb ideig ott is marad.
Meglepetésükre kiderült, hogy az élénk színek valójában nem befolyásolták, hogyan rögzítik az emberek az alkalmazás részleteit. Ennek az egyik lehetséges oka az, hogy maga a mobil interfész tele van fényes és színes elemekkel, így tulajdonképpen minden felkeltheti a figyelmet, azaz semmi sem emelkedik ki közülük. Megállapították, hogy a tekintet először általában a bal felső sarokba téved, és a szöveg jelentősége is igen fontos, valószínűleg az információ továbbításában betöltött szerepe miatt.
Az is kiderült, hogy bár a képelemek a vártnál gyakrabban hívják fel a vizuális figyelmet, azonban a megtekintésükkel töltött idő nem volt hosszabb, mint más alkalmazáselemek esetében. Az arcok is kiemelt figyelmet keltettek, de amikor szöveg kísérte őket, a résztvevők szeme inkább a szöveghez közeli helyre tévedt. A szakemberek szerint az észrevételekből sokat profitálhatnak az alkalmazások készítői.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.