Tech hvg.hu 2020. december. 21. 12:03

Zseniális találmány motorosoknak a nadrág, ami légzsákként fújódik fel, ha baj van

A személyautókban utazók egy fokkal nagyobb biztonságban vannak, mint a motorral közlekedők, hiszen utóbbinál légzsák sincs, amely védené a vezetőt. Egy svéd vállalat ebből kiindulva kezdett fejlesztésbe, majd alkotta meg motorosok számára a légpárnás nadrágot.

Az Airbag Inside Sweden AB nevű vállalat már hosszabb ideje kísérletezik egy érdekes nadrággal, amelyet kifejezetten motorosoknak fejleszt. A ruha a személyautókban lévő légzsákhoz hasonló célt szolgál. Vagyis: ha a viselőjét baleset éri, akkor lehetőleg minél kisebb mértékben (vagy egyáltalán ne) sérüljön meg.

A baj kockázatát a nadrág alsó részébe rejtett, de az egész lábat védő légpárna hivatott csillapítani. A párnázott részt külön nem lehet felvenni, az a ruhába “építve” működik, egy hozzá csatlakoztatott kis pumpával, amely a baleset pillanatában azonnal aktiválja az anyagot.

A fejlesztés igen jól halad, és a kutatók már eljutottak arra a szintre is, hogy a zsák teljesen automatikusan töltődjön fel levegővel. Utóbbit a nadrágba helyezett szenzorral érték el, amely “érzi”, ha a viselője elesett.

A különleges öltözéket Mo'Cycle néven tervezik forgalomba hozni Európában és az amerikai piacon. Azt ugyanakkor nem közölték, hogy erre pontosan mikor kerülhet sor, de azt azért elárulták, hogy a termék tömeggyártásához szükséges tőkét a Kickstarter oldalán tervezik összegyűjteni.

A motorvilág fejlődése során több gyártó is kísérletezett a légzsákos technika átültetésével, de e kísérletek rövid idő után megbuktak. A Honda a kilencvenes években például a motorkerékpár tankrészébe helyezett volna légpárnákat, melyek a kocsikhoz hasonlóan “kirobbannak”, ha a vezető balesetet szenved.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.