Tech hvg.hu 2020. október. 20. 11:03

Kihagytátok a töltőt? A Samsung is megtrollkodta az Apple-t

Feladta a magas labdát az Apple azzal, hogy nem csomagol többé mobiltöltőt (töltőfejet) az iPhone-ok mellé.

Az év egyik legjobban várt telefoncsaládja az iPhone 12-es volt. Az új modelleket vonzó specifikációkkal, sőt 5G képességgel is felruházta az Apple, azonban – sokak csalódására – a töltőt és a fülhallgatót ezúttal kihagyta a dobozból. (Sőt, ezeket már a régebbi iPhone-ok mellé sem adják.) Mindezt környezetvédelmi okokkal indokolták, mondván, az Apple-fanoknál úgyis felhalmozódtak már a töltők és a fülesek, viszont többen is úgy vélik, picit sántít ez a magyarázat. Például amiatt, hogy a telefonok töltési sebességének fejlődésével a régebbi töltők nem túl hatékonyan az új generációs eszközökkel, illetve azt is felvetik, hogy a cupertinóiak sokkal többet tennének a környezetért, ha USB-C csatlakozóra váltanának telefonjaikon a saját Lightning csatlakozó helyett. Persze az is benne lehetett a pakliban, hogy így lehetett a telefonok árát viszonylag elfogadható szinten tartani.

Mindeközben a konkurensek, akik mindig árgus szemekkel figyelik egymás újdonságait, nem hagyhatták szó nélkül a doboztartalom lecsupaszítását. Először a Xiaomi üzent Twitteren meglehetősen kreatív módon az Apple-nek, és persze a Samsung sem hagyhatta ki ezt a lehetőséget.

Facebook/Samsung

A dél-koreaiak Facebook-oldalukon jelentettek meg egy posztot, kihangsúlyozva, hogy a Galaxyk mellé töltőt is csomagolnak, mondván: a Galaxy telefon megadja mindazt, amit keresel. A legalapvetőbb dologtól, a töltőtől kezdve a legjobb kameráig, akkumulátorig, teljesítményig, memóriáig és az akár 120 Hz-es képernyőig. Igaz, az egyik kommentelő megjegyzi, hogy ilyen erővel, akár fülhallgatót is tehetnének a telefonok mellé.

Egyébként van egy olyan ország, ahol az Apple kénytelen fülhallgatót is mellékelni az új iPhone-okhoz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?