Tech hvg.hu 2020. augusztus. 10. 11:03

Ezért tiltja az Apple az iPhone-okról az xboxos játékokat

Szeptember közepén indul, Magyarországon is elérhető lesz a Microsoft felhőalapú játékszolgáltatása, azonban csak az androidosok számára. De miért maradtak ki az iOS-esek?

Szeptember 15-től teszi elérhetővé a Microsoft a Project xCloud streamingszolgáltatást (az Xbox Game Pass Ultimate előfizetés részeként), több mint 100 játékkal, azonban egyelőre csak az androidosok számára. A szolgáltatásról itt írtunk részletesen. Nem tudni viszont sokat az iOS platformra vonatkozó Microsoft ütemtervről, aminek az Apple szigorúan zárt ökoszisztémája lehet az oka. Egymásnak is feszült a két cégóriás ebben az ügyben.

Microsoft

Az Apple hangsúlyozza, hogy nem enged be az App Store-ba olyan játékokat (még ha azok felhőalapúak is), amelyeket nem vizsgál át egyenként, azaz minden olyan játékot, ami a Project xCloud része külön-külön be kell nyújtani jóváhagyásra, mielőtt az lejátszhatóvá válna egy iOS-es eszközön. Ezzel – állítja a vállalat szóvivője – ügyfeleiket védik, és egyenlő, tisztességes feltételeket biztosítanak a fejlesztők számára.

A Microsoft viszont mást gondol erről, legalábbis a napokban kiadott nyilatkozata szerint az Apple megtagadja a fogyasztóktól a felhős játékokat és eltiltja őket az olyan előfizetéses szolgáltatásoktól, mint amilyen az Xbox Game Pass. Ráadásul az Apple – állítják Redmondban – eltérően kezeli az alkalmazásokat, enyhébb szabályokat alkalmaz a nem játék célú appokra, még akkor is, ha azokban interaktív tartalmak vannak.

Több felhasználó is felvetette, hogy az Apple például a Netflix vagy az HBO Go esetében sem vizsgál át minden egyes tételt (sorozatot, filmet), mégis engedi, hogy platformján ezek a vállalatok szolgáltathassanak – így szerintük sántít az Apple érvelése.

Mindenesetre a Microsoft most keresi azt az utat, amellyel elérhetővé teheti felhőalapú játékait az App Store-ban, így most szorítsanak az iPhone-ok, iPadek tulajdonosai, hogy sikerrel járjon.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?