Tech MTI 2020. július. 29. 13:03

Így néz ki a repülőgép, amivel turistákat visznek majd az űrbe

Virtuális bejáráson mutatták meg kedden a Virgin Galactic VSS Unity nevű utasszállító űrhajójának belsejét.

A Richard Branson brit milliárdos által alapított vállalkozás 250 ezer dollárért (74 millió forint) kínál űrutazásokat, amelyek résztvevői személyre szabott ülésekből élvezhetik majd az űrhajó 12 ablakán át eléjük táruló látványt, amikor a Földtől mintegy 97 kilométeres magasságba emelkednek. Az űrhajó elülső részén további öt ablak található.

„Elképesztő üléseink vannak, amelyeket az egyes utasokhoz igazítunk, hogy maximális kényelmet nyújtsunk számukra” – mondta George Whitesides, a Virgin Galactic űrigazgatója. Hozzátette: amint a gép eléri a világűr határát, az utasok kicsatolhatják magukat, hogy megtapasztalhassák a súlytalanság élményét.

A cég egyelőre nem közölte, mikor fogja elindítani űrutazásait. Whitesides szerint eddig nagyjából 600 foglalás érkezett, és további 400-an érdeklődnek a repülések iránt. A tervek szerint Richard Branson az első turisták között lesz.

Virgin Galactic
Virgin Galactic

A VSS Unity egyik különlegessége egy hatalmas, kör alakú tükör a kabin hátuljában, amely „lehetővé teszi az utasok számára, hogy olyan módon lássák magukat az űrben, amire korábban nem volt példa”.

Virgin Galactic
Virgin Galactic

Az űrhajó egy hordozó repülőgépen emelkedik fel a vállalat új-mexikói űrkikötőjéből, egy adott magasságban leválik hordozójáról és tovább emelkedik a világűr határáig. Az űrutazás teljes hossza 90 perc lesz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.