Mostantól 31 ország Play áruházában keresgélhetünk a filmek, alkalmazások, zenék és könyvek között, letölteni azonban egyelőre egyiket sem tudjuk.
Eddig kényetlenek voltak valamilyen trükkös megoldást alkalmazni az androidos felhasználók, ha szerették volna más országok alkalmazásait is látni a Play áruházban. Mostantól erre már nem lesz szükség, legalábbis akkor biztosan nem, ha az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség országai számára elérhető tartalmak között szeretnénk böngészni.
Az XDA-Developers szúrta ki, hogy a Play áruház webes felületén lehetővé tette a Google, hogy országot váltsunk, így nemcsak a tartózkodási helyünk szerinti appokat láthatjuk. Ehhez nem kell mást tenni, mint kijelentkezni a Play áruházból, vagy pedig a böngészőben inkognitó módban megnyitni azt, majd az oldal aljára legörgetve, a Hely: Magyarország hivatkozásra kattintva kiválasztani, hogy a felsorolt 31 ország közül melyik kínálatába szeretnénk bekukkantani.
A változásnak egyelőre ebben a formában nincs túl sok értelme, a Google ugyanis csak böngészni enged az alkalmazások, filmek, zenék és könyvek között, letölteni és megvásárolni azonban nem lehet őket. A mostani módosítás alapján azonban nem elképzelhetetlen, hogy ezen hamarosan változtatni fog a Google.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.