Tech hvg.hu 2020. július. 13. 14:03

Egyre biztosabb, hogy vezeték nélküli fülhallgatót ad ki a OnePlus

Július második felében mutatkozhat be a megváltozott OnePlus-stratégia első képviselője, a barátságos árral érkező OnePlus Nord okostelefon. Egyre több a bizonyíték arra, hogy egy vezeték nélküli fülhallgatót is bemutatnak mellette.

A jelenlegi információk szerint július 21-én mutatja be a OnePlus felső-középkategóriás, ám elérhetőbb árú (kevesebb mint 500 dollár) telefonját, ráadásul nem is akárhogyan. Úgy hírlik, hogy a sencseni cég nemcsak egy új telefont mutatna be, hanem első vezeték nélküli (true wireless) fülesét is, amelyet – az XDA Developers értesülése szerint – OnePlus Podsnak fognak hívni. Fel is került a hivatalos OnePlus Twitter-fiókba egy poszt, ami a cég eddigi fülhallgatóit mutatja, és egy kérdést tesz fel: mi következik a sorban?

Ebből persze még nem adódik az, hogy vezeték nélküli fülhallgató fog érkezni, azonban – jegyzi meg az MSPowerUser – néhány korábbi értesüléssel összevetve már nagy lehet a valószínűsége. Pár napja találtak bizonyítékot a OnePlus 8 Pro Android 11 bétafrissítésében az első vezeték nélküli fülhallgatóról, korábban pedig arról lehetett hallani, hogy a OnePlus új füleseket mutat be júliusban. Ezekből pedig következik, hogy ténylegesen van esély, hogy a OnePlus Norddal egyetemben egy vezeték nélküli fülhallgatót is bemutassanak. Mi több, időközben az Amazon India előfizetői portálján már listáztak is egy OnePlus TWS-t.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.