Tech hvg.hu 2020. július. 10. 12:33

78 milliárdért bevásárolta magát a Sony a Fortnite-ot is fejlesztő Epic Gamesbe

A Fortnite-ot és az Unreal Engine grafikus játékvezérlőt is fejlesztő Epic Gamesből csípett ki egy kis részesedést a Sony. A játék és a fejlesztéshez használatos technológia közül utóbbi lehet fontosabb a PlayStation gyártójának.

Szabad szemmel is jól látható összeget mozgósított meg a Sony, hogy részesedést szerezzen a világ egyik legnépszerűbb játékát, a Fortnite-ot készítő Epic Gamesben. A vállalat 250 millió dollárt, vagyis átszámítva mintegy 78,2 milliárd forintot költött arra, hogy bevásárolja magát a játékok grafikai megjelenítéséhez jól használható Unreal Engine-t is fejlesztő cégbe.

A két cég közös nyilatkozatot adott ki a tranzakció kapcsán, hangsúlyozva, hogy már eddig is szoros volt a kapcsolatuk, az együttműködésben rejlő lehetőségeket bővítik tovább a mostani lépéssel. Ezen – és az ilyenkor szokásos, egymást dicsérő megjegyzéseken – kívül mást nem közöltek a felek, így a tranzkcióról sem árultak el többet. Azt sem tudni, hogy pontosan mit jelent a fent említett kibővített együttműködés.

Az biztos, hogy a Sony számára az Unreal Engine rendkívül fontos. A legújabb motort, az Unreal Engine 5-öt május közepén mutatták be a fejlesztők, a technikai demót a PlayStation 5-ön futtatták le, még akkor, amikor a konzol meg sem jelent.

Az biztos, hogy a felvásárlásnak köszönhetően a PlayStationt gyártó Sony hardveres oldalról még nagyobb támogatást tud majd nyújtani az Unreal Engine-hez, ezzel pedig a játékok látványvilágához.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?