Tech hvg.hu 2020. július. 02. 17:03

Valószínűleg drágábbak lesznek a PS5-ös és az újabb Xbox-játékok

Nagyon valószínű, hogy a következő konzolgeneráció játékaiért többet kell majd fizetniük a felhasználóknak.

A dobozos videojátékok esetében régóta 60 euró az általános vételár, ám a jelek szerint ez csak a következő konzolgenerációig marad így – utána pedig valamivel többet kell majd adni a tartalmakért.

Az első emelés egyébként már meg is történt: a kosárlabdás videojáték, az NBA 2K21 PlayStation 5-ös, illetve az újabb Xbox-rendszerre, a Series X-re írt verziója

69,99 eurós ajánlott fogyasztói áron kerül majd a boltok polcaira.

Ez a jelenlegi forintárfolyamot nézve 24 610 forintot jelent. Hogy a hazai forgalmazóknál pontos milyen áron kínálják majd a szoftvert, még nem ismert. Csak viszonyításképp: a ma megvásárolható konzoljátékok idehaza (jellemzően) 18-20 ezer forint környékén kaphatók.

A drágítást nem az új konzol, illetve a mögöttes technika indokolja. Inkább az, hogy egyre összetettebb játékokat kell készíteni, miközben persze a fejlesztési költségek is rendre emelkednek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?