Tech hvg.hu 2020. június. 29. 16:03

Beszáll az űrversenybe az Európai Unió, százmilliárdok mennek a fejlesztésekre

Több mint 700 milliárd forintot költene el néhány év alatt az Európai Unió arra, hogy függetlenné váljon az EU űripara, és utolérje az unió az Egyesült Államokat és Kínát.

A SpaceX történelmi sikere nemcsak azt mutatta meg, hogy a magánszektornak igenis van keresnivalója az űriparban, hanem azt is, hogy újra kiéleződött az elmúlt években egyre fokozódó űrverseny. Miközben Elon Musk vállalata sikerrel juttatott embert a világűrbe, a kínaiak sem tétlenkedtek: 2019 nyarán egy hajóról indítottak útnak egy űrrakétát.

A versenyben az Európai Unió sem szeretne lemaradni. Thierry Breton, az Európai Bizottság biztosa a Reutersnek adott interjúban azt mondta, emiatt az EU 2024-ig elhalasztja a Galileo nevű uniós navigációs rendszer utolsó műholdjainak telepítését, az így felszabaduló pénzügyi forrásokat pedig az újrahasznosítható rakéták, valamint egyéb más technológiák kifejlesztésére lehet majd költeni.

Emellett az Európai Unió egy 1 milliárd eurós (kb. 357 milliárd forint) megállapodást kötött az Arianespace nevű céggel, hogy felpörögjenek a fejlesztések, valamint egy szintén 1 milliárd eurós alapot is létrehoz az EU European Space Fund (Európai Űralap) néven, hogy az űripari startup cégek forráshoz jussanak.

A tervekből jól látszik, az Európai Unió mind az oroszoktól, mind a kínaiaktól, mind pedig az amerikaiaktól függetlenedni akar. Az biztos, hogy a jelenlegi állás szerint jó néhány év lemaradást kell behozni a SpaceX-hez képest, de a fent említett keretösszegekkel nem tűnik reménytelennek a vállalás.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.