Tech hvg.hu 2020. június. 23. 12:03

Ha Windows 7 van a gépén, örülhet: a már nyugdíjazott rendszerre is kiadja új böngészőjét a Microsoft

Az operációs rendszer hibáit javító frissítéseket már nem, de az új Edge böngészőt még eljuttatja a Windows 7 használóihoz a Microsoft.

Korábbi állításával ellentétben teljesen mégsem engedi el a Windows 7-et a Microsoft, a redmondi cég ugyanis erre (a már nyugdíjazott platformra) is kiadja az Edge modernebb változatát. A Chromium-alapú szoftver a Windows 10-es rendszerekre már megérkezett, rövidesen pedig a korábbi platformok használói is tölthetik. Az extra kedvesség a Windows 8.1-re is vonatkozik.

A Chromium-motorral dolgozó Edge-t idén januárban tette letölthetővé a Microsoft. A változtatásra azért volt szükség, mert a böngészőt sok kritika érte a régi megoldása miatt: többen panaszkodtak rá, hogy a szoftver lassú, és a jobb bővítményeket sem tudják telepíteni hozzá. A motorváltással azonban ez is megoldódott, a program közösségi megítélése pedig látványosan javult.

[A Microsoft oldja meg a Chromium nagy problémáját?]

Az, hogy a Microsoft a Windows 7-hez is elérhetővé tette újdonságát, valójában nem meglepő: a cég ugyanis csak a rendszerről vette le a kezét, magát a böngészőt a továbbiakban ugyanúgy biztosítja majd a felhasználóknak, a hozzá tartozó frissítésekkel együtt. A 7-es oprendszerhez viszont nem érkezik több javítás, a Microsoft arra biztatja a felhasználókat, hogy váltsanak modernebb Windowsra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.