Tech hvg.hu 2020. június. 19. 15:33

Mire Kína bevallotta a koronavírust, már szabadon terjedt Európában

Az olasz szennyvízmintákban már azelőtt benne volt a koronavírus, hogy a világ tudomást szerzett volna a kór terjedéséről.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Már tavaly decemberben, jóval az első hivatalos koronavírusos esetek előtt jelen volt a koronavírus Olaszországban, erre jutottak szennyvízvizsgálatok alapján – írja a BBC. Az olasz egészségügyi hivatal, az ISS 40 mintát vizsgált meg, amiket szennyvízkezelő telepeken vettek a tavalyi év során. Az októberi és novemberi minták negatív eredményeket hoztak, de decemberből már találtak pozitívat is.

A koronavírus örökítőanyagának jelenlétét Milánóból és Torinóból vett, 2019. december 18-án begyűjtött mintákban mutatták ki legkorábban. A januárban pedig a minták alapján már Bolognában is jelen volt a kórokozó.

Jóval később, csak február 21-én volt az első dokumentált esete annak, hogy a betegség emberről emberre terjedt az országban. Ez a lombardiai Codognóban történt. Azóta több mint 40 ezren vesztették életüket a járvány miatt Olaszországban.

Az ISS az eredmények nyomán megkezdte a kidolgozását annak, hogy a szennyvizet egy korai jelzőrendszer részeként lehessen használni járványok terjedésének kimutatására.

Más országokban is hasonló következtetésekre jutottak a kutatók korábban. Májusban például Franciaországban állapították meg, hogy egy férfi, aki decemberben volt beteg és előtte külföldiekkel nem érintkezett, koronavírusos volt. Spanyolországban pedig – Olaszországhoz hasonlóan – szintén szennyvízből mutatták ki, hogy vélhetően már januárban jelen volt a vírus. Ez 40 nappal megelőzi az első hivatalosan regisztrált megbetegedést.

A koronavírus terjedését még Kínában is, ahonnan elindult, csak december 12. után ismerték el – jóval azután, hogy a betegség Európába is elért. Az első hivatalos jelentés arról, hogy a koronavírus emberről emberre is terjed, január 20-i.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.