Azért arra figyelmeztetnek, hogy korai még biztosra menni a megelőzést illetően.
A The Lancet című lap számolt be arról, hogy a kínai kutatók által kifejlesztett vakcina jól reagált a vírusra. A cikket az Orvostovábbképző Szemle Online szúrta ki. Azt írják, Wei Chen professzor és munkatársai beszámoltak arról, hogy a COVID-19 fertőzés elleni vakcina kifejlesztése közben korábban még soha nem tapasztalt buktatókkal szembesültek, ezért az elért immunválasz nem szükségképpen jelenti egyben azt is, hogy a vakcina emberek számára is védelmet nyújt majd a vírussal szemben.
Az eredmények mindenesetre ígéretesek, de hosszú még az út addig, míg a mindennapi gyakorlatban is használható oltóanyag lesz a kezünkben
- mondták. Jelenleg több mint 100 vakcinajelölttel folynak tesztelések szerte a világban.
Azonban a kínai vakcinajelölt az egyetlen, melyet embereken is kipróbáltak már. A kísérleti oltóanyag a közönséges nátha kórokozóját, az adenovírust tartalmazza legyengített formában. A vizsgálatban a járvány kiindulópontjául szolgáló kínai Vuhanból származó egészséges önkénteseknek adták be a vakcinát különböző dózisokban. Az önkéntesek életkora 18 és 60 év közé esett, és ők nem fertőződtek meg a vírussal.
Eddig az derült ki, hogy a résztvevők minden dózisban jól tolerálták a vakcinát, a beadás utáni 28 napban súlyos mellékhatás nem fordult elő. A beadás utáni két héten belül a vakcina minden dózisa bizonyos szintű immunválaszt váltott ki. Minden vizsgált személyben kimutatták kötő antitestek képződését.
A szerzők munkájuk gyengéjeként említik a kis mintanagyságot, a viszonylag rövid vizsgálat időt, illetve a véletlen besorolásos kontrollcsoport hiányát.