Tech hvg.hu 2020. április. 23. 14:33

Elemző: Olyan jól sikerült az olcsó iPhone SE, hogy bedöntheti az iPhone 11 eladásait

A világ egyik legjobb Apple-elemzője, Ming-Chi Kuo szerint az idei évben már biztosan akadozni fog az iPhone-ok gyártása, a koronavírus-járvány által okozott válságnak pedig az iPhone 11 látja majd kárát.

Hogy az iPhone 12 a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági és gyártási felfordulás közepette időben piacra kerül-e, azzal kapcsolatban pró és kontra is érkeztek már hírek/pletykák. A világ egyik legjobb Apple-elemzőjeként ismert Ming-Chi Kuo szerint az őszi iPhone-ok késni fognak.

Új iPhone-ból persze addig sem lesz hiány a piacon: a tavaly szeptemberi 11-es széria mellett idén a mai naptól (április 24.) megvásárolható új iPhone SE is erősíti a kínálatot. Kuo számításai szerint a kifejezetten jó áron piacra dobott telefonból 12-14 millió darab kel el a következő három hónapban, további 10 millió pedig a harmadik negyedévben – írja a 9to5Mac.

Apple

Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy az SE-eladások nem egy az egyben jelentkeznek pluszként az Apple-nél. Az olcsó iPhone kelendősége ugyanis jó eséllyel az iPhone 11 (a 11-es széria alapmodellje) eladási számainak csökkenését hozza majd magával. Ennek egyik oka, hogy válságos időkben egyébként is népszerűbbek az olcsóbb modellek. Másik oka viszont az, hogy az új iPhone SE-ben is az Apple jelenleg elérhető legjobb processzora került, és az iPhone 11-hez mérve az SE kamerája nem sokkal rosszabb.

Tehát bár a 180 ezer forintos iPhone SE gyengébb, mint a 290 ezres iPhone 11 – de kevésbé gyengébb, mint amennyivel olcsóbb.

Kuo számításai szerint az iPhone eladások összességében 30 százalékkal csökkenhetnek 2020 második negyedévében.

Az elemző úgy tudja, az iPhone 12-ből négy különböző változatra számíthatunk az idei évben. Mivel jelenleg utazási korlátozás van érvényben, az Apple kizárólag a helyben lévő alkalmazottakra számíthat a gyártás beindítsa előtti utolsó lépéseknél, ez pedig nagyjából egy hónap késéssel jár majd.

Wccftech

További problémát okozhat, hogy az Apple a korábbi tervekkel ellentétben ejtheti a Qualcomm 5G-s antennáját, és inkább sajátot szerel az érkező iPhone-okba. Hogy ez mennyi csúszást jelent, és mely érkező mobilokat érinti, egyelőre nem tudni.

Kuo arra számít, hogy az 5,4 colos és a 6,1 colos készülékeket szeptemberben kezdi el gyártani az Apple, míg a 6,7 colos változat pedig októberben kerülhet a gyártósorokra.

Ha máskor is tudni szeretne az Apple újdonságairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.