A hirtelen nagyon népszerűvé vált Zoom szoftverről szinte minden napra jut egy aggasztó hír. A fejlesztők ígéretet tettek, most egy darabig nem új funkciókon, hanem a meglévők biztonságossá tételén dolgoznak.
Az elkövetkező 90 napot azzal töltik majd a Zoom videokonferenciás alkalmazás üzemeltetői, hogy kijavítsák a program használata során felmerült aggasztó hibákat. Erről maga a szoftvert fejlesztő cég első embere írt a vállalat blogján. Ebből a bejegyzésből lehet tudni azt is, hogy a Zoom szerverei most teljes kapacitáson működnek, mivel pár hónap alatt 200 millióra nőtt a program napi használóinak száma. (Az app decemberben még 10 milliós bázissal dolgozott, de a koronavírus-járvány jelentős érdeklődést okozott.)
Ezzel párhuzamosan kezdtek kibukni a Zoom kisebb-nagyobb problémái is. Kiderült például, hogy adatokat továbbított a Facebooknak, aztán az is, hogy a titkosítása nem igazán úgy működik, ahogy kellene, majd pedig trollok vették birtokukba a szolgáltatás felületét, ami szintén nem tett jót az üzemeltető imázsának.
Az elmúlt órákban aztán még egy csontváz hullott ki a Zoom szekrényéből: felfedezték ugyanis, hogy a program alapjainál sincs minden rendben, e hibák pedig lehetőséget adnak a windowsos jelszavak ellopására. Ezt fejelte most meg egy újabb, immár sokadik aggasztó hír: a Zoom miatt sajnos a fotók és az e-mail címek sincsenek teljes biztonságban.
A Motherboardnak nyilatkozó egyik érintett szerint a probléma gyökere az úgynevezett “Company Directory” nevű beállításnál található. A funkció eredetileg azt a célt szolgálná, hogy az egy cégnél dolgozók könnyebben tudjanak becsatlakozni egy-egy hívásba. A program ehelyett azonban idegeneket is összekapcsolhat, miközben a személyes adataikat is veszélybe sodorja.
Barend Gehrels, aki maga is így járt, azt mondta, 995 emberrel került kapcsolatba, de nemcsak a nevüket és az e-mail címüket látta, hanem a számára ismeretlen emberek fotóit is. Az aggasztó hibajelenségről Gehrels egy képernyőképet küldött, hogy igazolja állításait. A felhasználó azt is mondta, hogy a hiba kihasználásához semmi különöset nem kell tenni.
Ha értesülni szeretne a zoomos hírekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.