Ami az iPhone-osoknak Siri, az a huaweieseknek Celia lesz. A kínai gyártó saját digitális asszisztens épített.
Azzal, hogy az az amerikai szankciók miatt a Huawei elvesztette a Google-ökoszisztémát, nemcsak az Androidnak és a keresőcég appjainak inthetett búcsút a vállalat, hanem a Google digitális asszisztensének is. A kínaiak ezért úgy döntöttek, készítenek egy sajátot.
A Celia néven bemutatott asszisztens – amely a tervek szerint EMUI 10.1 frissítéssel érkezik majd meg a készülékekre – először csak angolul, franciául és a spanyolul ért majd, de ahogy más gyártók esetében is történt, biztosak lehetünk benne, hogy a nyelvek listája idővel bővülni fog.
Segítségével a felhasználók többek között
- lekérdezhetik az időjárásra vonatkozó információkat,
- kezelhetik a szöveges üzeneteket és a bejövő hívásokat,
- készíthetnek vele emlékeztetőt,
- szerkeszthetik vele a naptárat és
- fordításhoz is használhatják majd.
A Celia emellett képes lesz hozzáférni a Huawei-eszközök kamerájához – és a képfelismerést segítő mesterséges intelligenciához –, így ígérik, használható lesz majd a különböző tárgyak felismerésére is.
Hívni ugyanúgy kell majd, mint az Apple Sirijét: Hey Celia. Az Engadget már kipróbálhatta a digitális asszisztenst, és a tapasztalat azt mutatja, ez okozhat némi zavart az erőben azoknál, akiknek van otthon Apple-eszközük is.
A Celia érkezése csak elsőre tűnik meglepőnek, a cég valójában már tavaly beszélt a várható érkezésről, méghozzá úgy, mint a kínai verzió, a Hsziaoji (Xiaoyi) világpiacra szánt változatáról. A Huawei nemrég bemutatott P40-es készülékei már eleve megkapják majd a digitális asszisztenst.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.