Tech hvg.hu 2020. március. 06. 13:05

Úgy tűnik, a koronavírus inkább a férfiakra veszélyesebb

Mivel a férfiaknál többféle egészségügyi probléma fordulhat elő, a tudósok szerint rájuk nézve halálosabb a koronavírus.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és kínai tudósok által készített legfrissebb jelentések szerint a koronavírus miatt eddig valamivel több férfi, mint nő veszítette életét, vagyis a halálozási arány az ő esetükben magasabb – írta a The Telegraph.

A pontos adatok a következők szerint alakulnak: a fertőzésgyanús eseteket nézve a nőknél 1,7 százalék a halálozási arány, a férfiaknál viszont kicsivel több, 2,8 százalék.

Azoknál, akik biztosan elkapták a betegséget, már máshogy alakulnak ezek a számok, de itt is a férfiaknál (4,2 százalék) magasabb a halálozási mutató. A nőknél ez még mindig alacsonyabb, 2,8 százalék.

A nemek közti eltérést a szakértők szerint az egészségtelen életmód magyarázhatja, a férfiak közt ugyanis több a dohányos, a szívbetegségben szenvedő, illetve ennél a nemnél a krónikus alkoholfogyasztók aránya is magasabb.

A Telegraph néhány konkrét betegséget említve is hoz példákat: a koronavírus miatti halálozási arány a szív- és érrendszeri betegség esetében 10,5 százalék, a cukorbetegségnél viszont alacsonyabb, 7,3. A magas vérnyomással küzdők esetében még kisebb, 6 százalék.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?