Tech hvg.hu 2020. február. 21. 19:03

Beperelték a Google-t Amerikában, mert gyerekek után kémkedhetett a cég

Új-Mexikó főügyésze szerint a Google kereskedelmi céllal gyűjtött adatokat az általános- és középiskolás diákokról.

Igen erős váddal illette a napokban az amerikai Új-Mexikó állam főügyésze a Google-t. Hector Balderas azért perelte be a céget, mert szerinte a keresőóriás illegálisan gyűjtött adatokat az iskoláskorú gyerekekről – írja a BBC.

A vád szerint a Google többek között olyan adatokat szedett össze, mint például, hogy mely weboldalt látogatták meg a diákok, milyen videót néztek meg, de tárolta a jelszavukat és a kontaktlistájukat is. Ezek állítólag a Google által biztosított Chromebookokból, valamint a G Suite for Education projektből származnak.

A fent említett laptopok, valamint a G Suit for Education programban kínált szolgáltatások – a Gmail, a Naptár, a Google Drive, a Google Docs és a többi – az Új-Mexikóban tanuló gyerekek több mint 60 százaléka számára érhető el ingyenesen. Az Egyesült Államokban több mint 80 millió tanár és diák használja a Google szolgáltatásait az oktatásban.

Balderas szerint a Google nem kapott engedélyt a 13 éven aluli gyermekek szüleitől a "nyomkövetésre", az így szerzett adatokat pedig kereskedelmi céllal gyűjtötte be a cég, ami egyértelműen törvénysértés.

Jose Castaneda, a Google szóvivője szerint az oktatási programban lehetővé teszik az iskolák számára, hogy felügyeljék és korlátozzák a diákok hozzáférését a szolgáltatásokhoz, ehhez azonban szülői beleegyezésre van szükség. Castenda emellett kijelentette, az adatokat nem használják kereskedelmi célokra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.