Tech MTI 2020. február. 19. 20:11

Egyetlen pozitív hatása van a koronavírus-járványnak

Az utóbbi időszakban negyedével csökkentett az ázsiai ország szén-dioxid-kibocsátása.

Komoly károkat okoz a koronavírus-járvány a kínai gazdaságnak, ám egy pozitív hatása is mutatkozik. A betegség terjedése miatt a január 25-i holdújévi ünnepi szabadságolásokat február 10-ig meghosszabbították, a szigorú közlekedési korlátozások és a lakóhelyelhagyási tilalom miatt pedig számtalan gyár és üzem nem működött ebben az időszakban. Mindennek az lett az eredménye, hogy alacsonyabb lett az energiafelhasználás, és legkevesebb 100 millió tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás az utóbbi két hétben – mutatta ki a finnországi Energia és Tiszta Levegő Kutatóközpont (CREA) tanulmánya.

A február 3. és 16. közötti két hétben a CREA adatai szerint a szén-dioxid-kibocsátás 300 millió tonna volt Kínában, 2019-ben a holdújévi ünnepek utáni két hétben az emisszió 400 millió tonnára rúgott.

„A szén- és a kőolaj-felhasználás csökkenése legalább 25 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást az előző év azonos időszakához viszonyítva” – olvasható a Carbon Brief brit honlapon közzétett tanulmányban.

Sokkal jobban fájhat a koronavírus Kínának, mint eddig gondolták

Peking egyelőre nem hajlandó lemondani az évi 6 százalékos növekedési céljáról, de lehet, hogy reálisabb lenne 5 százalékban gondolkodni - olvasható a kínai fővárosban megjelenő Global Timesban, mely általában a vezetés véleményét tükrözi. Külföldi szakértők szerint azonban a visszafogott várakozás is optimista.

A közlekedés és az erőművek okozta nitrogén-dioxid-kibocsátás 36 százalékkal esett vissza Kínában az előző év azonos időszakához viszonyítva a CREA egy másik tanulmánya szerint.

A kutatók szerint a koronavírus megfékezésére hozott intézkedések 15-40 százalékkal csökkentették a termelést egyes kulcsiparágakban. A vizsgált két hétben a szénerőművek napi áramtermelése a legalacsonyabb volt az elmúlt négy évben az előző év azonos időszakához viszonyítva, az acéltermelés az elmúlt öt évben pedig a legkisebb volt.

Kína a világ legnagyobb kőolaj-importálója és -felhasználója, ám Santung tartomány olajfinomítóiban 2015 óta a termelés a legalacsonyabb szintű volt.

Környezetvédők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a csökkenés ideiglenes, és a kormányzat ösztönzőintézkedései nyomán megfordulhat ez a jó eredmény. „A járvány lecsengése után igen valószínű, hogy a gyárak maximalizálják termelésüket a leállás okozta veszteségeik kompenzálására” – magyarázta Li Su, a Greenpeace Kína tanácsadója.

A koronavírusról szóló összes hírünket megtalálja ezen a linken.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.