Tech hvg.hu 2020. január. 17. 17:03

Újabb pletyka terjed a Samsung Galaxy S20 kamerájáról, de ennek nem fog örülni

Ha hihetünk az újabb kiszivárgott információnak, a Samsung Galaxy S20 a 10x optikai zoom helyett csak 5x-ös zommal dolgozik majd.

Ahogy egyre közelebb kerülünk a Samsung február 11-i bemutatójához, úgy érkezik egyre több pletyka arról, milyenek is lesznek az idei évre szánt csúcsmobilok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az értesülések egymást támasztanák alá, sőt: most épp egy olyan információ kezdett el terjedni, ami megcáfolja a korábbi, kamerára vonatkozó állításokat.

Az eddigi pletykák alapján azzal lehetett számolni, hogy a Galaxy S20 10x optikai zoommal érkezik majd meg a boltok polcaira. Most azonban arról lehet hallani, hogy "csak" 5x-ös lesz az optikai zoom. A GSMArena a koreai nyelvű The Elecre hivatkozva azt írja, a Samsung az ehhez szükséges hardvert kapta meg, így a jelek szerint a korábbi szivárogtatók néztek el valamit.

A prizmákat az értesülések szerint a koreai Optron-Tec készítette, amely korábban az Oppo Reno kameráinak is szállított alkatrészt.

A mindig pontos információiról ismert szivárogtató, Ice Universe, a Twitteren nemrég arról írt, hogy a Galaxy S20 család legerősebb tagja, a Galaxy S20 Ultra is 5x optikai zoommal érkezik majd, és szoftveres megoldással oldják majd meg a 10x zoom elérését.

A koreai oldal szerint az Actro szereli be az Optron-Tec által szállított egységeket a kameramodulba, a végső simítást pedig a Samsung Electro-Mechanics végzi el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.