Szűk egy hónappal a Samsung bemutatója előtt valaki kiszivárogtatott egy fotót az érkező S-sorozat egyik 5G-képes modelljéről.
Az elmúlt hónapokban egyre több pletykát lehetett arról hallani, hogy a Samsung a februárban érkező új csúcsmobilját nem Galaxy S11-nek – ahogy az eddigi nevezéktanból következne –, hanem Galaxy S20-nak hívja majd. Ezt erősítette meg nemrég az egyik brit mobilkereskedő cég árlistája, melyen már S20-hoz tartozó kiegészítőkként emlegetik a vonatkozó mobiltokokat.
Most egy újabb, az eddigieknél sokkal inkább perdöntő információ jött arról, hogy valóban a 20-as számot kell majd keresni az idei Galaxy telefonok nevében. Az XDADevelopers egy olyan fotót tett közzé, amelyen nemcsak az látszódik, hogy milyen kamerarendszer kerül a Galaxy S20+ készülék hátoldalára, hanem az előlapra tett – hivatalosnak tűnő – fólia is.
A készülék – amely ráadásul épp az 5G-képes verzió – előlapján a tavalyihoz hasonló módon idén is a kameralyukas megoldással lehet megtalálni a szelfikamerát, ám ezúttal a kijelző felső sávjának közepére került az optika.
A hátlapon található kamerarendszerben négy optika látható, amely a szokásos széles látószögű, ultraszéles látószögű, valamint a portrékhoz készült lencsék mellett egy makrofotózáshoz készült egységet is tartalmaz.
A Galaxy S20-család tagjait február 11-én mutathatják majd be.
Ha szeretne elsőként értesülni az új Samsung mobilok érkezéséről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.