A Coolpix P950 sok tekintetben olyan, mint a P900-as elődje, a legfontosabb részletekben azonban előrébb lépett a Nikon.
Az év eleje – és a Las Vegasban zajló CES 2020 technológiai kiállítás – igazi csemegét hozott a fotózás kedvelőinek. Amellett, hogy a Canon bemutatta az eddigi legütősebb DSLR fényképezőgépét, a Nikon is tartogatott némi meglepetést: a Coolpix P950-et, ami a korábbi, igen népszerű P900-es frissített változata.
A fényképezőgép igazi ereje, hogy 83x-os zoomra képes, ez lényegében egy 2000 milliméteres fókusztávolságnak felel meg. Mindez például ilyen képek elkészítését teszi lehetővé:
Bár a fényképezőgépbe ugyanaz a 16 megapixeles szenzor került, ami az elődjébe is, az elektronikus kereső (EVF) sokkal jobb lett: 2,4 millió pontból áll össze egy egésszé. Mindez nagyjából duplája annak, amire a P900 képes. A gép képes a 4K-s felvételek készítésére, aminek köszönhetően valóban részletgazdag képeket lehet lőni vele.
Fényképet 7 kép/másodperc sebességgel készíthetünk vele, az eszközt pedig kevés fényben és ISO 6400-as beállítással is jól használhatjuk a fejlesztők szerint.
A Coolpix P950 februárban kerül majd a boltok polcaira, várhatóan 800 dolláros, vagyis nagyjából 236 ezer forintos áron.
Ha máskor is tudni szeretne a Nikon újdonságairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.