Tech hvg.hu 2020. január. 03. 12:03

Újabb LG-szabadalom: akár ilyen is lehet a gyártó összehajtható telefonja

Nyilvánosságra került az LG által még májusban benyújtott szabadalom. Összehajtható telefont mutat, amelyik olyan, mint a Huawei Mate X.

Az LG még májusban nyújtotta be szabadalmát a Szellemi Tulajdon Világszervezete alá tartozó hágai formatervezési lajstromozási rendszerbe egy összehajtható okostelefonról. A szabadalom nemrég került nyilvánosságra – fedezte fel a holland LetsGoDigital oldal.

LetsGoDigital

Nem ez az első LG-szabadalom, amit ebben a témában adott be, korábban például volt egy olyan is, amelyen egy három részbe hajtható telefon szerepel. A mostani tervek szerint a rugalmas OLED kijelző – Huawei Mate X mintára – kívülre kerülne. Az eszköz oldalán van egy pluszkeret, itt kapna helyet a triplakamera (a negyedik kis lyuk feltehetően a vakut rejti, de akár négyérzékelős kamera is elképzelhető). A szabadalmi leírásból nem derül ki, hogy milyen kamerarendszert használnának, de ismerve az LG-t, valószínű, hogy egy rendkívül széles látószögű lencsét is integrálnának.

LetsGoDigital

Összehajtott állapotban a telefon nagyon vékony lenne. A tetejére kerül a be/kikapcsológomb s egy hangszóró, és egy mikrofon is van itt. Alulra is kerülne hangszóró, itt lenne a töltőcsatlakozó, sőt van egy kerek nyílás, feltehetően a 3,5 mm-es fejhallgató-csatlakozó.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Farkas Zoltán 2025. március. 27. 13:29

Aki kitölti az idejét, azt kiebrudalják – még az arab államok is megengedőbbek, mint Magyarország

A magyar gazdaság új csodaszere a vendégmunkások bevonása a tervezett nagyberuházások megvalósításába, működtetésébe. A vendégmunkásprogram szabályozása azonban kimódolt és túl szigorú – állítja Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója, aki szerint nem tesz jót a gazdaságnak, ha hangzatos, zavaros célokból kiindulva rángatják.