Tech hvg.hu 2019. december. 17. 09:33

Törökország bepöccent a Google-re, a döntés lavinát indított

Pár hete vitázik már egymással a török kormány és a Google, amelynek egyik konkrét következménye, hogy az androidos szolgáltatások innentől nem kerülhetnek rá az ott értékesített okostelefonokra.

Nem csak az Európai Unió szabott ki komoly büntetést a Google-ra, amiért az amerikai vállalat szerintük visszaél piaci erőfölényével: a török kormány is ugyanezért bírságolta meg a céget, pontosabban amiatt, hogy a Google az androidos telefonok gyártói számára lényegében kötelezővé teszi a keresője alapértelmezett beállítását.

A Reuters most arról ír, hogy Törökország illetékes hatósága 93 millió lírára (nagyjából 17,4 millió dollárra) büntette ezért a Google-t, illetve arra utasították őket, hagyjanak fel törvénysértő magatartásukkal. A keresőcég időközben arról tájékoztatta török partnereit, hogy a jövőben nem képes biztosítani a Google-szolgáltatásokat az újonnan megjelenő készülékekhez,

azok így fontos alkalmazások nélkül kerülnek majd piacra.

A döntés értelmében a gyártók sem a Play áruházat, sem a Gmailt, sem pedig a YouTube-ot nem tehetik rá a Törökországban megjelenő új telefonokra, ahogy a legújabb Android-verziók sem fognak megérkezni rájuk. A belátható jövőben legalábbis nem. A szigor ugyanakkor nem minden készüléket érint: a már kapható, tehát megjelent telefonok gond nélkül működnek, és a Google alkalmazásai is ott vannak rajtuk.

A török hatóságok most arra próbálják rávenni a Google-t, hogy a cég építsen keresőválasztót a rendszerébe, amely lehetővé teszi, hogy az első bekapcsoláskor minden felhasználó maga döntse el, melyik szolgáltatást szeretné használni a webes keresésekhez. A funkció az európai piacra szánt eszközökben már megtalálható, de a törökországi készülékek egyelőre nem kapták meg.

A Google-nek mindemellett büntetést is kell fizetnie mindaddig, amíg nem tesz eleget a kötelezettségeinek: a napi bevételeinek 0,05 százalékát köteles bírságként átadni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.