Tech hvg.hu 2019. november. 09. 10:17

Magyar kutatók is vizsgálják, miért növekedtek olyan gyorsan a dinoszauruszok

Nemzetközi kutatócsoport alakul a dinoszauruszok gyors növekedésének vizsgálatára, közölte a Magyar Tudományos Akadémia – Magyar Természettudományi Múzeum – Eötvös Loránd Tudományegyetem Paleontológiai Kutatócsoport egyik tagja szombaton az M1-en.

Prondvai Edina elmondta: a kutatások szerint a csont- és porcszövet furcsa keveréke, a chondroid csont segíti a kiskacsák végtagcsontjainak fejlődését, és mivel a madarak az egyetlen dinoszauruszcsoport, amely túlélte a földtörténeti kréta időszak végén bekövetkezett tömeges kihalást, feltételezhető, hogy a dinoszauruszokban is jelen volt a gyors növekedést lehetővé tevő chondroid csont.

A nemzetközi kutatócsoportra azért van szükség, mert evolúciós jelentősége lenne, ha megtalálnák a dinoszauruszokban a chondroid csontot. Az eddigi csontszöveti vizsgálatokból ugyanis látszik, hogy nagyon gyorsan nőttek, ezzel pedig válasz születne arra, hogyan voltak erre képesek - tette hozzá.

Arról is beszélt, a kutatás során Tyrannosaurus rex és más dinoszauruszok csontjait is vizsgálják majd, az eredményeket pedig összevetik a madármintákkal.

A dinoszauruszcsontokat az Egyesült Államokban vizsgálják meg.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.