Tech hvg.hu 2019. október. 29. 11:03

Nemcsak olcsó lesz az iPhone SE2, de még jobb antennát is kaphat

Valamikor a jövő év elején indul az iPhone SE2 gyártása, ez a készülék tekinthető az Apple közkedvelt, „jóárasított” iPhone SE készüléke utódjának. Nem lesz drága a telefon, viszont sok mindent felturbóznak rajta.

Javítanának a vezeték nélküli átvitelen az iPhone SE2-nél, és ennek érdekében LCP (liquid crystal polymer, folyadékkristályos polimer) antennával fogják szerelni – osztotta meg értesülését a nagyvilággal az ismert Apple-elemző, Ming-Chi Kuo. Az LCP a teljes rádiósfrekvenciás tartományban egyformán viselkedik, kicsi a vesztesége, ezért is lehet küönösen hasznos az 5G alkalmazások számára. Alacsony a hőtágulási együtthatója, így stabil marad különböző hőmérsékleteken. Mindezek a tulajdonságai lehetővé teszik, hogy széleskörúen használják.

Kuo úgy tudja, hogy a Career Technologies és a Murata Manufacturing fogja szállítani az antenna-alkatrészeket az SE2 számára 2020 elején, azaz éppen időben ahhoz, hogy az eszköz piacra kerülhessen az első negyedévben.

Korábban Kuo már jelezte, hogy az iPhone SE2 hasonló kialakítású lesz, mint az iPhone 8. 4,7”-es lesz a kijelzője, és ezzel már messze nem lesz olyan kompakt, mint az elődje. Lesz rajta Touch ID home gomb, viszont 3 GB RAM-ot kap, és A13 Bionic chip dolgozik majd benne. Kuo szerint 64 GB-os és 128 GB-os opciói lesznek az űrszürke, ezüst és piros színben érkező készüléknek.

Az iPhone SE2 állítólag az iPhone 8-ra hasonlítana
Apple

Az elemző úgy tudja, hogy az iPhone SE2 indulóára 400 dollár (azaz nagyjából 118 ezer forint( lesz az Egyesült Államokban. Arról is hallani – jegyzi meg a MacRumors –, hogy a készüléket nem is iPhone SE2-nek fogják hívni. Felvetődött már az iPhone 8s, illetve az iPhone 9 elnevezés is.

Ha értesülni szeretne az újabb fejleményekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.