A Call of Duty: Mobile a megjelenése hetében olyan riválisokat győzött le, mint a Fortnite és a PUBG Mobile.
Alig egy hét telt el azóta, hogy világszerte elérhetővé vált a kifejezetten mobiltelefonokra készült Call of Duty. A Magyarországon is játszható játék (amit androidos eszközökre itt, iPhone-ra és iPadre pedig itt tud letölteni) sikerével minden bizonnyal a fejlesztők is számoltak, annak mértéke viszont őket is meglepzette.
A Sensor Tower statisztikái szerint az indulás hetében több letöltést hozott össze a Call os Duty: Mobile, mint eddig bármelyik másik mobilos játék a történelem során. A beszámoló szerint a hónap eleji indulás óta már több mint 100 millióan telepítették az appot.
[Így csalnak a mobilos Call of Dutyban]
Hogy ez a szám milyen magas, azt jól mutatja, ha melléteszünk még néhány olyan játékot, ami szintén világsiker lett. Ezek szerint az indulás hetében
- a PUBG Mobile 28 millió letöltést,
- a Fortnite pedig 22,5 millió letöltést
hozott össze. Tegyük hozzá, előbbit régiónként tették elérhetővé, utóbbi pedig eleinte csak iPhone-okra lehetett telepíteni. Ez persze nem kisebbíti a Call of Duty eredményeit. A 100 milliós letöltésszám pedig minden bizonnyal tovább nő majd, amikor Kínában is elérhetővé teszik majd a játékot.
Egy héttel korábban egyébként a Mari Kart Tour volt az, aminél 90 millió letöltést regisztráltak a Sensor Tower elemzői.
A Call of Duty: Mobile-t egyébként a legtöbben (a felhasználók 55,7 százaléka) iPhone-ra töltötte le, a teljes bevétel 53 százaléka (17,7 millió dollár) szintén az iOS-közösségből érkezett.
Hasonló érdekességekért, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.