Tech hvg.hu 2019. október. 04. 10:33

Egyre többen lézereznek Budapesten, előfordult olyan, hogy a kapitány nem tudta letenni a gépet

Idén eddig közel ötvenszer jelezte fel- vagy leszálló repülőgépek személyzete, hogy a földről lézerrel zavarták meg őket. A pilótafülkére irányított lézerfény akár tíz kilométerről is elvakíthatja a pilótákat, ami a személyzet egészsége mellett több száz utas életét is veszélyeztetheti.

Továbbra is gyakoriak a lézeres zavarások Budapest légterében – közölte a HungaroControl. A repülésbiztonságért felelős légiforgalmi irányítókhoz eddig négy tucat bejelentés érkezett idén a gépek személyzetétől, amit a vállalat minden esetben jelentett az illetékes hatóságoknak.

A kiskereskedelmi forgalomban is kapható, kézben hordozható lézerekkel akár tíz kilométerről is meg lehet zavarni a pilótákat. A fővárosi repülőtérre érkező, vagy onnan induló járatok utasaira közvetlen veszélyt jelentő lézeres zavarás nemcsak elterelheti a gép személyzetének figyelmét, el is vakíthatja őket, ami maradandó egészségkárosodást, illetve a legnagyobb koncentrációt igénylő fel- vagy leszállási manőverek közben komoly balesetveszélyt okoz.

A HungaroControl tájékoztatása szerint tavaly nagyjából 100 alkalommal jeleztek a pilóták lézeres zavarást. A szakemberek arra számítanak, hogy az őszi-téli időszakban növekszik meg az ilyen incidensek száma, akárcsak tavaly. Ezt látszik igazolni, hogy az idei esetek ötöde az elmúlt egy hónapban történt.

Budapesten arra is volt már példa, hogy landoláskor a lézerfénnyel elvakított kapitánytól a másodpilótának kellett átvennie a repülő irányítását.

A pilóták megzavarása a légi közlekedés veszélyeztetésének minősül és akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.

A léginavigáció alapjaival ebben a cikkünkben ismerkedhet meg, a HungaroControlnál dolgozó, naponta több ezer repülő mozgását vezénylő magyar légiforgalmi irányítók munkájáról itt olvashat bővebben, egy másik írásunkból pedig az is kiderül, mi történik, ha baj van. Ha az irányítók munkáját segítő, részben hazai szoftverre kíváncsi, ide kattintson.

Ha érdeklik a repülés hírei, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.