Tech hvg.hu 2019. szeptember. 19. 16:58

Nem okostévé, hanem hatalmas mobil: itt a Huawei új eszköze, a Huawei Vision

Csütörtök délután az új csúcsmobil és az új okosóra mellett egy televíziót is bemutatott a Huawei, ami azonban szerintük jóval több egy "egyszerű" okostévénél.

Amellett, hogy a Huawei eddigi legerősebb okostelefonjáról, a Mate30 Próról (és annak különböző változatairól) előzetesen már minden kiszivárgott – és igazuk is lett a pletykák terjesztőinek –, az utolsó pillanatban az is kiderült, több más eszközről is lerántja a leplet a kínai vállalat csütörtökön. Mint kiderült, ez az értesülés sem volt fals infó, az új okosóra, a Watch GT 2 mellett ugyanis megjött a cég okostelevíziója is.

A Huawei Vision Richard Yu szerint több mint egy "sima okostévé", ez a megfogalmazás ugyanis korlátok közé szorítaná az eszközt, holott jóval több mindenre szánják azt. Yu úgy látja, inkább egy nagy okostelefonról van szó.

[Ez már nem az az Android: itt a Huawei eddigi legerősebb telefonja, egy óriási kérdőjellel]

Az egyik legfőbb érdekessége a keretből előbújó popup-kamera, ami nemcsak videóhívások lebonyolítására alkalmas, használható többek között arcazonosításra és mozgáskövetésre is.

Huawei
Huawei

A televízió 4K felbontású képernyőt kapott, – amit 120 Hz-es frekvenciával frissít az eszköz, – valamint 5.1-es hangrendszerrel is felszerelték. Méretét tekintve egyébként 55, 65 és 75 colos kivitelben lehet majd kapni belőle.

Huawei

A készülékhez természetesen távirányító is jár, amin TouchPadot is kapott, valamint lehetővé teszi, hogy a hangunkkal vezéreljük a televíziót. A Bluetooth 5-ön keresztül kommunikáló kiegészítő 3 hónapig bírja egy feltöltéssel.

Huawei

További érdekessége, hogy a segítségével az okosotthonunk kütyüit is vezérelhetjük: több mint 100 kategória több mint 900 modelljét.

Huawei
Huawei

Hogy mennyibe fog kerülni, és hol lehet majd kapni a készüléket, azt egyelőre nem árulták el. A Huawei-nek egyébként technikailag nem ez az első okostelevíziója, egyet már bemutatott a hozzájuk tartozó Honor is.

Ha érdeklik a Huawei-jel kapcsolatos fejlemények,, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.