Tech MTI 2019. szeptember. 11. 20:03

Van az a pénz: kiszámolták, mennyiből lehetne megmenteni a Földet a klímaváltozástól

A következő tíz évben 1800 milliárd dollárt (541 ezer milliárd forintot) kellene ráfordítani világszerte azokra a stratégiákra, amelyek lehetővé tennék, hogy a bolygó alkalmazkodjon a klímaváltozáshoz – mutatott rá egy új jelentés.

A kutatókat, közgazdászokat, városlakókat, gazdákat, polgármestereket és vállalatvezetőket tömörítő Globális Alkalmazkodási Bizottság (Global Commission on Adaptation) öt gyakorlati megoldást fogalmazott meg globális költség-haszon elemzésében, amely szerint a szóban forgó stratégiák megvalósítása nettó több mint 7 ezer milliárd dollár hasznot hozna – jelentette a BBC.

A Ban Ki Mun korábbi ENSZ-főtitkár, Bill Gates Microsoft-társalapító és Krisztalina Georgieva, a Világbank igazgatója által vezetett globális bizottság szerint a gazdagabb országoknak erkölcsi kötelességük befektetni olyan adaptációs intézkedésekbe, amelyek az egész világ javát szolgálják, ugyanis az éghajlatváltozás hatásaival leginkább küzdő országok "a felelősek a legkevésbé a problémákért".

[Villámlott az Északi-sarkkör közelében, és ez sokkal nagyobb baj, mint gondolnánk]

A testület szerint a következő tíz évben olyan előrejelző rendszereket kellene kiépíteni – elsősorban a szigetek lakói és a part menti közösségek számára –, amelyek jó előre figyelmeztetnek a viharokra, az erős tengerjárásra és egyéb szélsőséges időjárási viszonyokra. Egy egyszerű mobiltelefonos alkalmazás például segíthetné a csendes-óceáni Cook-szigetek halászait abban, hogy a tenger változásaihoz igazítva alakítsák terveiket.

AFP / DPA / Christoph Hardt

Az infrastruktúra tekintetében az éghajlat változásaihoz igazított utak, épületek és hidak építésére lenne szükség. Egy New York-i projektben például fehérre festik a háztetőket, ami hatékony hővisszaverő stratégia az épületek és egész városnegyedek lehűtésére.

A javasolt stratégiák között szerepel a száraz talaj mezőgazdasági termelésének fejlesztése, a szárazságnak jobban ellenálló haszonnövényekre való áttérés elősegítése. A mangroveerdők nagyjából 18 millió ember számára jelentenek védelmet a part menti áradásokkal szemben, ám a beruházások miatt kivágják a fákat. Ezeknek az erdőterületeknek a helyreállítása segíthetne megóvni a sebezhető közösségeket a viharoktól, és javíthatná a helyi halgazdálkodást.

[A rettegett génmódosítás lehet a kulcs, ha a klímaváltozás után is enni akarunk]

A jelentés szerint a vízkészletek védelme ugyancsak kulcsfontosságú feladat az éghajlat változásakor.

A felsorolt stratégiák nem csupán megakadályoznák a jövőbeli veszteségeket, hanem olyan gazdasági, társadalmi és környezeti haszonnal járnának, amelyek együttes értéke több mint 7 ezer milliárd dollár lenne.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.