Az irányítástechnikára vonatkozó több mint 100 milliárd forintos tenderből kiszorultak az oroszok.
Nyugati beszállítót szerezne a magyar kormány az új paksi blokkok irányítástechnikai rendszerére, ez azonban a Direkt 36 információi szerint a projekt kezdete óta éles konfliktust okozott a megrendelő magyar fél és a bővítést végző oroszok között.
Az irányítástechnikai rendszer folyamatos méréseket végez, ezek alapján pedig automatikus beavatkozásokat hajt végre, vagy az atomerőmű személyzetét figyelmezteti ezekre. A tendert nyár elején írták ki, a magyar kormánynak pedig azért is érdeke, hogy nyugati cégeket is bevonjanak a paksi bővítési projektbe, mert ez feltétele az EU-s jóváhagyásnak is, de kiberbiztonsági szempontból is jobban garantálhatná az idegen informatikai behatolások elleni védelmet egy nyugati beszállító.
A feltehetően több mint 100 milliárdos beszerzésre július végén három konzorcium jelentkezett, ezek között azonban nem volt ott a Roszatom saját irányítástechnikát gyártó cége, a versenyből pedig augusztus végén kizárták azt a konzorciumot, amelynek egy orosz tulajdonú cég is tagja volt: a brit Rolls-Royce a cseh Skoda JS nevű céggel közösen pályázott, utóbbi tulajdonosa pedig a Gazprom orosz állami vállalat egyik leánycége.
Jelenleg így a két másik jelentkező maradt versenyben. Az egyik a francia Framatome és a német Siemens alkotta csoport, amely a jelenlegi paksi blokkokhoz is adta az irányítástechnika egy részét, rajtuk kívül egy dél-korai konzorcium esélyes még, amelynek egyik tagja az atomerőműveket is építő koreai KEPCO leányvállalata.
A pályázatok árajánlatokat egyelőre nem tartalmaznak.