Bár vér nem folyt, a YouTube mégis törölt néhány robotharcról készült felvételt, a platform algoritmusa ugyanis azt érzékelte, állatkínzás folyik.
A világ több pontján, de főleg az Egyesült Államokban népszerű egyetemi móka, hogy a mérnök hallgatók különféle robotokat építenek, majd azokat – biztonságos körülmények közt – egymásnak eresztik.
Bár az ilyen mérkőzések nem járnak fizikai fájdalommal, és vér sem folyik, az utóbbi időben több, erről készült felvételt is törölt a YouTube. A platform arra hivatkozva tüntette el a képi anyagokat, hogy azokon meglátása szerint állatkínzás pillanatai láthatók.
A Vice azt írja, az algoritmus valószínűleg attól bolondulhatott meg, hogy néhány robotoknak állatnevet adtak gazdái, s a program ennek alapján jutott arra a következtetésre, hogy állatok elleni kegyetlenséget próbálnak meg terjeszteni.
A helyzet azért is kínos, mert a YouTube több alkalommal került nehéz helyzetbe felszínes moderálási gyakorlata miatt. A mostani eset is rávilágít, hogy bizonyos felvételeket komolyabb ellenőrzés nélkül távolítanak el a videomegosztóról, ami pedig nem túl jó hír.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.